PL: a szurkolók kétharmada elégedetlen a VAR-ral, ezeken változtatnának

T. I.T. I.
2020.02.05. 13:36
null
Jelenleg csak a döntés kimeneteléről tájékoztatnak az óriáskivetítőkön (Fotó: AFP)
A Premier League-követő britek szerint a videobíró rendszer jelenlegi formájában csak ártott az angol élvonalnak. Mindezt a YouGov közvélemény-kutató cég felméréséből derül ki, amely arra a következtetésre jutott, a szurkolók többsége ugyan nem veti el teljesen a videobírós rendszert, ám jelentős átszervezést szeretne látni annak működésében és használatában.


„Szinte minden menedzser morgolódott már valamely meccs után a VAR működése miatt”
– árulta el az apropóról a cég egyik vezető kutatója, Matt Smith.

A YouGov januárban 1396, a Premier League mérkőzéseit követő, brit felnőttet kérdezett meg a videobíróval kapcsolatban. A válaszadók 67 százaléka szerint a bevezetés nem tett jót a PL-nek, a mérkőzések élvezhetetlenebbé váltak a VAR-ral.

A kutatásból ugyanakkor az is kiderült, a többség nem kukázná a teljes rendszert. Csupán 15 százalék mondta azt, nincs szükség a videobíróra a modern futballban. 74 százalék szerint a VAR-nak van jövője, ám át kell gondolni annak működését és használatát.

„A kutatások azt mutatják, hogy a VAR teljes megszüntetése helyett a nézők nagy többsége azt szeretné, hogy a rendszert továbbfejlesszék és megújítsák. A jelenlegi rendszerrel szemben az egyik legfőbb kritika az, hogy a helyszínen lévő szurkolókat vakon hagyják. A többség azt támogatná, ha a VAR által a játékvezetőknek mutatott képet az óriáskivetítőkön is követni lehetne, emellett a játékvezetők és a videoasszisztensek közti kommunikáció is hallhatóvá válna” – tette hozzá a kutatást vezető Matt Smith.

Konkretizálva a kérdést: a válaszadók 81 százaléka úgy érzi alapvető módosítás kell legyen, hogy a stadionok kivetítőin is láthatóvá váljon a visszanézett szituáció.

A jövőben az óriáskivetítőkön is szeretnék látni, mi alapján döntenek a VAR-szobában (Fotó: AFP)
A jövőben az óriáskivetítőkön is szeretnék látni, mi alapján döntenek a VAR-szobában (Fotó: AFP)

80 százalék külön ösztönözné a játékvezetőket, hogy merjék visszanézni a vitás szituációkat. A másik gyakori kritika ugyanis a VAR angliai működésével szemben az, hogy nem világos, min múlik, hogy egyik bíró visszanéz egy szabálytalanságot, majd a másik egy nagyon hasonló játékszituációban a saját első benyomásaira hagyatkozik. Szintén sokan kritizálják a rendszert amiatt, mert bár a videobíró aktív egy-egy szituációban, a végső döntést a VAR-szobában úgy hozzák meg, hogy a játékvezető szintén nem megy ki a monitorhoz, csupán a pályán állva várja, hogy a fülére mondják, hogyan tovább.

A BBC ezzel kapcsolatban kiemeli, a PL vezetői korábban szándékosan adták azt az iránymutatást a játékvezetőknek, hogy csak a legszükségesebb esetekben menjenek ki maguk a pálya széli monitorokhoz, inkább bízzák magukat a VAR-szobában születő döntésre. A ligavezetés azt remélte, így gyorsabb lesz az ítélethozatal, mintha minden egyes alkalommal a pálya szélén kéne felülvizsgálni a történteket.

A jelek szerint ezzel viszont nem értenek egyet a drukkerek, akik úgy vannak vele, ha már egy-egy döntés miatt így is percekig állhat a játék, akkor legalább az adott meccs bírája hozzon döntést – amiért aztán teljes felelősséget is tud vállalni.

Összességében tíz válaszadóból több mint hatan mondták azt, hogy a rendszer – különböző okokból, de – rosszul működik.

Legfrissebb hírek

Számos magyar játékvezető kap lehetőséget a nemzetközi porondon a következő hetekben

Bajnokok Ligája
2 órája

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
8 órája

Clément Turpin európai társrekorder lesz a Kolumbia–Ghánán

Foci vb 2026
2026.07.01. 18:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Európa-liga: lett játékvezetők a Ferencváros Vojvodina elleni visszavágóján

Európa-liga
2026.06.30. 10:53

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
2026.06.30. 04:16

A spanyolok meccsén svéd, a portugálokén norvég bíró vezet

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:29
Ezek is érdekelhetik