PL: a Liverpool támadója nem mindennapi csúcsot döntött meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.03. 16:37
null
Adam Lallana nem véletlenül alapembere a Liverpoolnak (Fotó: AFP)
A Sky Sports érdekes statisztikai mutatóra hívta fel a figyelmet: Adam Lallana a Liverpool legutóbbi két Premier League-mérkőzésén, azaz 48 óra leforgása alatt 26.1 kilométert futott, amivel megdöntötte a PL-csúcsot.

 

A Sky Sports arról nem tesz említést, hogy az előző rekord kinek a nevéhez fűződött, de az biztos, hogy az angol válogatott futballista az elmúlt napokban extra mennyiségű futómunkát végzett a Premier League-ben.

A 28 esztendős játékos december 31-én a Manchester City elleni bajnokin (1–0) 12.88 kilométert tett meg, míg január 2-án Sunderlandben (2–2) 13.22 km-t robotolt a 90 perc során, vagyis kevesebb mint két nap leforgása alatt összesen 26.1 kilométert futott. Ilyen rövid időn belül ekkora futómennyiséget korábban senki sem produkált a PL-ben.

Érdemes felhívni a figyelmet a Burnley 31 esztendős szélsőjére, George Boydra is, aki ugyanebben az időszakban két összecsapáson 25.18 km-t „darált”.

Lallana egyébként is jó szezont fut, hiszen 18 bajnoki meccsen hét gólnál és hét gólpassznál jár, december 11. óta pedig mind a hat fordulóban kezdőként kapott lehetőséget, és öt alkalommal legalább 80 percet a pályán is töltött.

Legfrissebb hírek

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
1 perce

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
21 perce

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
18 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
20 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
23 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:29

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39
Ezek is érdekelhetik