PL: „A húst szereti, halat kapott” – Mourinho odaszúrt Kloppnak

T. D.T. D.
2019.10.21. 08:46
null
José Mourinhót köszöntik a szurkolók a Sky Sports Old Traffordon kialakított stúdiójában (Fotó: AFP)
A Manchester United korábbi menedzsere, José Mourinho a Sky Sports szakértőjeként vett részt a vasárnapi MU–Liverpool mérkőzésen. A portugál szakember finoman oda is szúrt a „vörösöket” irányító Jürgen Kloppnak a találkozó után.


A hibátlan mérlegét elveszítő, de a veretlenségét továbbra is őrző Liverpool német menedzsere a találkozó után megjegyezte, szerinte amellett, hogy csapata nem teljesített igazán jól, a Manchester United jó szokásához híven beállt védekezni az Old Traffordon a Pool ellen. Erre jött Mourinho megszokott hangvételű reakciója…

„Sosem győzte le a Manchester Unitedet az Old Traffordon. Szerintem nem ízlett neki a menü: ő a húst szereti, de halat kapott, persze hogy nem volt boldog. Természetesen sokkal jobb teljesítményre képesek olyan ellenfél ellen, aki megadja az esélyt a gyors támadásokra, a kontrákra, a United viszont a jelenlegi korlátai mellett máshogy játszik. Igyekeznek stabilak lenni hátul, lezárni a kontratámadások lehetőségeit, a három középső védővel, illetve Scott McTominayjel és Freddel zártan védekeztek. És persze Kloppnak nem ízlett a menü.”

Sky Sports Premier League on Twitter

I feel he didn't like the menu. He likes meat, and he got fish." Did Ole Gunnar Solskjaer get his tactics right at Old Trafford? Gary Neville, Jose Mourinho, Roy Keane, Graeme Souness give Old Trafford verdict: https://t.co/BO0Fdqoz83 https://t.co/L9TOR5gfRp



Mourinho mellett a korábbi legendás menedzser, Sir Alex Ferguson is a helyszínen tekintette meg az összecsapást.

ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ

Manchester United–Liverpool 1–1 (Rashford 36., ill. Lallana 85.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
19 órája

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10