PL: a City után a Tottenham is Artetát akarja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.19. 12:51
A Premier League-ben szereplő Manchester City mellett a szintén élvonalbeli Tottenham is szívesen látná edzői stábjában az Arsenal csapatkapitányát, Mikel Artetát.



Mint már korábban megírtuk, a Manchester City irányítását nyáron átvevő Pep Guardiola szívesen dolgozna együtt Artetával, aki régi cimborája a spanyol menedzsernek.

Mint már korábban megírtuk, a Manchester City irányítását nyáron átvevő Pep Guardiola szívesen dolgozna együtt Artetával, aki régi cimborája a spanyol menedzsernek.

A legfrissebb hírek szerint az „ágyúsok” városi vetélytársa, a Tottenham is kész ajánlatot tenni a középpályásnak, azonban nagy kérdés, hogy a 34 esztendős futballista elfogadná-e az Arsenal ősi riválisától.

Mind a City és a Tottenham hajlandó lenne játékos-edző szerződést ajánlani Artetának, akinek a nyáron lejár a szerződése, és komolyan fontolgatja a visszavonulást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik