PL: a Chelsea gálázott, Alexandre Pato góllal debütált

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.02. 15:41
null
Alexandre Pato góllal debütált az Aston Villát legyőző Chelsea-ben (Fotó: Reuters)
A Chelsea 4–0-ra legyőzte a tabella utolsó helyén álló Aston Villát az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 32. fordulójában.

Túlzás lenne azt állítani, hogy Guus Hiddink, a Chelsea menedzsere a legerősebb összeállításban küldte volna pályára a csapatát. Ott volt például a kezdőben a 20 esztendős Matt Miazga, aki első Premier League-összecsapásán szerepelt, de mellette Baba Rahmant (21 év), Kenedyt (20) és Ruben Loftus-Cheeket (20 év) is a kezdőcsapatba jelölte Hiddink – a 23. percben ráadásul a megsérülő Loic Rémy helyére beállt Alexandre Pato, aki 63 nappal (!) szerződtetése után bemutatkozott a Chelsea-ben.

A londoniak az első perctől irányítottak, többet birtokolták a labdát, ám az első igazán nagy helyzetig csak a 26. percben jutottak el, igaz, abból gól is lett! Szép támadás végén Azpilicueta adta laposan középre a labdát a jobb szélről, Loftus-Cheek tizenegy méterről lőtt, a labda megpattant egy Villa-védőn, így a kapu bal alsó sarkában kötött ki (0–1).

A fiatal középpályásnak ez volt a második kapura lövése (11. mérkőzésen), és 20 évével 2004 óta ő a legfiatalabb angol, aki betalált a Premier League-ben.

A hazai Aston Villának két nagyobb lehetősége volt, ám egyikből sem tudott gólt szerezni – az elsőnél Courtois védett, a második célt tévesztett.

Még az első játékrész hosszabbításában kettőre növelte előnyét a Chelsea: Patót vitték le a földre a tizenhatoson belül, a megítélt tizenegyest ő maga végezte el, s a kapu jobb oldalába bombázott (0–2).


A szünetben Kenedy helyére Oscar állt be, aki szinte az első labdaérintéséből gólpasszt adott Pedrónak. A spanyol a nagyszerűen kijátszott támadás végén közvetlen közelről passzolt a kapuba (0–3).

Az 59. percben Pedro másodszor is betalált. A Chelsea támadója szemfüles volt, Pato távoli csavarása után kipattant a labda Guzan kapusról, s Pedro kisodródott helyzetből a jobb felső sarokba emelt (0–4).



A Chelsea simán, 4–0-ra legyőzte a sereghajtó Aston Villát, amely egyre közelebb kerül a kieséshez. A „kékek” 44 pontjukkal jelenleg a kilencedikek, ám két mérkőzéssel többet játszottak, mint a szintén 44 pontos Liverpool.

ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ

Liverpool–Tottenham Hotspur 1–1 (Coutinho 51., ill. Kane 63.)
Aston Villa–Chelsea 0–4 (Loftus-Cheek 26., Pato 45+3. – 11-esből., Pedro 46., 59.)
Arsenal–Watford 4–0 (A. Sánchez 4., Iwobi 38., Bellerín 48., Walcott 90.)

West Ham United–Crystal Palace 2–2 (Lanzini 18., Payet 41., ill. Delaney 15., Gayle 75.)

AFC Bournemouth–Manchester City 0–4 (Fernando 7., De Bruyne 12., Agüero 19., Kolarov 93.)

Norwich City–Newcastle United 3–2 (T. Klose 45+2., Mbokani 74., Hoolahan 93., ill. Mitrovics 71., 86. – a másodikat 11-esből)
Stoke City–Swansea City 2–2 (Afellay 13., Krkic 53., ill. G. Sigurdsson 68., Paloschi 79.)
Sunderland–West Bromwich Albion 0–0

Vasárnap játsszák
14.30: Leicester City–Southampton (Tv: DIGI Sport1)
17.00: Manchester United–Everton (Tv: DIGI Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Leicester City 31 19 9 3 54–31 +23 66
2. Tottenham 32 17 11 4 57–25 +32 62
3. Arsenal 31 17 7 7 52–30 +22 58
4. Manchester City 31 16 6 9 56–32 +24 54
5. West Ham 31 13 12 6 49–37 +12 51
6. Manchester United 30 14 8 8 38–27 +11 50
7. Southampton 31 13 8 10 41–32 +9 47
8. Stoke City 32 13 8 11 36–39 –3 47
9. Liverpool 30 12 9 9 46–41 +5 45
10. Chelsea 31 11 11 9 49–41 +8 44
11. West Bromwich Albion 31 10 10 11 30–37 –7 40
12. Everton 29 9 11 9 51–41 +10 38
13. Bournemouth 32 10 8 14 38–54 –16 38
14. Watford 31 10 7 14 30–36 –6 37
15. Swansea 32 9 10 13 33–42 –9 37
16. Crystal Palace 31 9 7 15 34–42 –8 34
17. Norwich City 32 8 7 17 35–56 –21 31
18. Sunderland 31 6 9 16 36–55 –19 27
19. Newcastle 31 6 7 18 31–58 –27 25
20. Aston Villa 32 3 7 22 22–62 –40 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik