PL: a Chelsea bekavarhat a Barcelonának, ajánlatot küldött Zágrábba

2020.01.03. 06:52
null
Dani Olmo Angliában köthet ki? (Fotó: AFP)
A katalán Sport című napilap szerint a Chelsea is konkrét ajánlatot tett a Dinamo Zagrebben futballozó Dani Olmóért, így a korábbi hírekkel ellentétben korántsem biztos, hogy a 21 éves spanyol szélső visszatér nevelőegyesületéhez, az iránta szintén érdeklődő FC Barcelonához.

 

A napilap beszámolója pontos összeget nem említ, de az eddig megjelentek alapján 35-40 millió euró körüli ajánlatról lehet szó.

A minap írtuk meg, hogy a Barcelona formálisan is megkereste a horvát együttest, hogy Olmo átigazolásáról tárgyaljanak. Akkor 35 millió eurós vételárról lehetett hallani, illetve arról, hogy a spanyol válogatott labdarúgó 2020 nyarán hagyná el Zágrábot.

A Barcelonában nevelkedő futballista decemberben úgy nyilatkozott, készen áll karrierje következő fázisába lépni.

„Az előző nyár ideális időpont lett volna a következő lépés megtételéhez – mondta Olmo a Jugones című tévéműsorban. – Végül nem történt meg, de nem is bántam, mert a Bajnokok Ligájában akartam játszani, ez pedig megadatott a Dinamóval. Most viszont úgy érzem, lejárt az időm a csapatnál. Meg kell tennem a következő lépést a karrieremben, hogy még tovább tudjak fejlődni.”

Olmo 2015-ben került a Dinamo Zagrebhez a Barcelonától egy csereüzlet keretein belül. Azóta a zágrábiak húzóembere lett, augusztusban betalált többek között a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn is, a csoportkörben pedig emlékezetes gólt szerzett a Manchester City ellen. Novemberben bemutatkozhatott a spanyol válogatottban is Málta ellen, a 7–0-ra megnyert találkozón ő maga is eredményes volt.

Hírbe hozták többek között az Ajaxszal, a Tottenhammel, a Manchester Uniteddal és az Atlético Madriddal, de a jelek szerint más lehet a befutó.

A 21 éves szélső piaci értékét 40 millió euróra becsülik.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59