PL: kínos vereség, 16 éve nem látott gödörben az Arsenal

Vágólapra másolva!
2018.03.04. 16:28
null
Arsene Wengert megint megtalálták a szurkolók (Fotó: afp)
Az Arsenal folytatva mélyrepülését 2–1-es vereséget szenvedett a Brighton & Hove Albion vendégeként a Premier League 29. fordulójában.

 

A Brighton & Hove Albion lehet a tökéletes ellenfél arra, hogy kilábaljon a gödörből az Arsenal – gondolhatták az elkeseredett szurkolók azok után, hogy a londoni gárda az elmúlt két meccsén összesen hat gólt kapott a Manchester Citytől.

Áll a bál a csapat háza táján, a Guardian honlapján szakmai stáb nélküli megbeszélésről, öltözőben síró játékosról írt, s ez a hangulat pontosan meglátszott a mérkőzésen is, amikor Lewis Dunk már a 7. percben megszerezte (szöglet után) a hazaiaknak a vezetést – más kérdés, hogy Petr Cech azért öklözte elé a labdát, mert meglökték őt a levegőben (1–0).

A vesszőfutás ezután is folytatódott, sokkal veszélyesebben játszott a Brighton, s a 26. percben megduplázta az előnyét: Laurent Koscielny adta el a labdát, melyet Pascal Gross varázsolt a jobb oldalról Glenn Murray fejére, aki bebólintotta hatodik gólját ebben a naptári évben – nála többet csak Mohamed Szalah (7) és Sergio Agüero (9) szerzett (2–0).

Természetesen a vendégszurkolók részéről nyomban fel is hangoztak az Arsene Wenger menedzser távozását sürgető nóták, miközben a hazaiak nem kevés iróniával fűszerezve éppen maradásra bírnák a francia szakembert.

A 43. percben aztán összejött a szépítés: Granit Xhaka passza után Pierre-Emerick Aubameyang szerzett látványos, sarkazós gólt (2–1). Ettől függetlenül a londoniak nem lehettek büszkék első félidei teljesítményükre, hiszen csupán két, kaput eltaláló lövésük volt a hazaiak 6 lehetőségével szemben.

Próbálkozott a szünet után az Arsenal, de nem volt benne a játékában az egyenlítés. Érezte ezt Anthony Knockaert is, aki a 77. percben annyira nehezen viselte lecserélését, hogy dobált és széket rugdosott a kispadon.


A londoni gárdának nem jött össze a pontszerzés, a bajnokságban sorozatban harmadszor szenvedett vereséget, hátránya immár 13 pont a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helytől (mellesleg az is eldőlt, hogy már matematikailag sem lehetnek bajnokok a londoniak).

Az Arsenal ráadásul 16 éve nem volt ilyen mély gödörben, hiszen sorozatban negyedik vereségét szenvedte el (a City elleni fiaskók előtt az Östersundtól is kikapott az Európa-ligában), amire legutóbb 2002 októberében volt példa.

ANGOL PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ
Brighton & Hove Albion–Arsenal 2–1 (Dunk 7., Murray 26., ill. Aubameyang 43.)

KÉSŐBB
Manchester City–Chelsea 1–0 (Bernardo Silva 46.)

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
21.00:
Crystal Palace–Manchester United (Tv: Spíler Tv)

KORÁBBAN
Burnley–Everton 2–1
(Barnes 56., Wood 80., ill. Cenk Tosun 20.)
Tottenham Hotspur–Huddersfield Town 2–0
(Szon Hung Min 27., 54.)
Leicester City–AFC Bournemouth 1–1
(Mahrez 97., ill. J. King 35. – 11-esből)
Southampton–Stoke City 0–0
Swansea City–West Ham United 4–1 (Ki Szung Jong 8., Van der Hoorn 32., A. King 48., J. Ayew 63. – 11-esből, ill. Antonio 79.)
Watford–West Bromwich Albion 1–0 (Deeney 77.)
Liverpool–Newcastle United 2–0
(Szalah 40., Mané 55.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 29 25 3 1 83–20 +63 78
2. Liverpool 29 17 9 3 67–32 +35 60
3. Manchester United 28 18 5 5 53–20 +33 59
4. Tottenham 29 17 7 5 55–24 +31 58
5. Chelsea 29 16 5 8 50–26 +24 53
6. Arsenal 29 13 6 10 52–41 +11 45
7. Burnley 29 10 10 9 24–26 –2 40
8. Leicester City 29 9 10 10 41–42 –1 37
9. Watford 29 10 6 13 39–47 –8 36
10. Brighton & Hove Albion 29 8 10 11 28–38 –10 34
11. Everton 29 9 7 13 33–49 –16 34
12. Bournemouth 29 8 9 12 34–44 –10 33
13. Swansea 29 8 6 15 25–42 –17 30
14. West Ham 29 7 9 13 36–54 –18 30
15. Huddersfield Town 29 8 6 15 25–50 –25 30
16. Newcastle 29 7 8 14 27–40 –13 29
17. Southampton 29 5 13 11 29–41 –12 28
18. Crystal Palace 28 6 9 13 25–43 –18 27
19. Stoke City 29 6 9 14 28–54 –26 27
20. West Bromwich Albion 29 3 11 15 22–43 –21 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik