PL: 20 perc után elindultak hazafelé a szurkolók – videó

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.25. 21:54
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójának nyitó mérkőzésén a Leicester City 20 perc után már három góllal vezetett a 12. percben emberhátrányba kerülő Southampton otthonában – a hazai szurkolók közül többen köszönték a lehetőséget, és elindultak hazafelé…

Az első félidőben összesen öt gólt szerzett a Leicester, a stadion pedig kis túlzással kiürült… A Leicester egyébként mindössze a második csapat a Premier League történetében, amely idegenben, az első félidőben legalább öt gólt szerzett: erre korábban csak a Manchester City volt képes (2010-ben a Burnley ellen). Az első félidőben összesen öt gólt szerzett a Leicester, a stadion pedig kis túlzással kiürült… A Leicester egyébként mindössze a második csapat a Premier League történetében, amely idegenben, az első félidőben legalább öt gólt szerzett: erre korábban csak a Manchester City volt képes (2010-ben a Burnley ellen).

A mérkőzést végül 9–0-ra nyerte meg a Leicester City, részletekről ide kattintva olvashat.

DAZN Canada on Twitter

Southampton fans are already leaving #SOULEI https://t.co/CByPyjVwaQ


Football Daily on Twitter

Southampton are 5-0 down at half-time to Leicester City The sound of the boos at St Mary's are mad https://t.co/k3NW1gms6H


Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
13 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
15 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
19 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
22 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik