PL: 11 meccs után repült a liga első amerikai menedzsere

Vágólapra másolva!
2016.12.27. 20:36
null
Bob Bradley PL-kalandja igen rövid ideig tartott (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Swansea vezetősége a klub hivatalos honlapján tudatta, hogy azonnali hatállyal menesztette a menedzser Bob Bradleyt. Az amerikai tréner utódját keresik.

A Premier League történetének első amerikai szakvezetője október 15-én, az Arsenal elleni 3–2-es bajnoki vereséggel debütált, és alig több mint két hónap után, a West Ham United elleni hazai 1–4-et követően kellett felállnia. A Swansea legutóbbi öt bajnokijából négyet elveszített, és ezeken a vesztes mérkőzéseken mindig legalább három gólt kapott.

Az október 3-án kinevezett Bradley mérlege a kispadon kiábrándító, 11 mérkőzésen 2–2–7 – vezetésével a Swansea meccsenként átlagban csak 0.73 pontot szerzett. A walesi csapat a sereghajtó Hull Cityvel azonos pontszámmal áll a 19., kieső helyen.

„Nagyon sajnáljuk, hogy ilyen hamar elveszítjük Bobot, ám nem működtek a dolgok úgy, ahogy terveztük, és azt éreztük, váltanunk kell a Premier League-szezon féltávjánál” – tudatta a Swansea elnöke, Huw Jenkins.

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Chelsea 18 15 1 2 38–11 +27 46
2. Liverpool 18 12 4 2 45–21 +24 40
3. Manchester City 18 12 3 3 39–20 +19 39
4. Arsenal 18 11 4 3 39–19 +20 37
5. Tottenham 17 9 6 2 29–12 +17 33
6. Manchester United 18 9 6 3 27–18 +9 33
7. Everton 18 7 5 6 23–21 +2 26
8. Southampton 17 6 6 5 17–16 +1 24
9. West Bromwich Albion 18 6 5 7 23–22 +1 23
10. Watford 18 6 4 8 22–30 –8 22
11. West Ham 18 6 4 8 23–32 –9 22
12. Bournemouth 18 6 3 9 23–31 –8 21
13. Stoke City 18 5 6 7 20–28 –8 21
14. Burnley 18 6 2 10 17–28 –11 20
15. Middlesbrough 18 4 6 8 16–20 –4 18
16. Leicester City 18 4 5 9 23–31 –8 17
17. Crystal Palace 18 4 4 10 29–33 –4 16
18. Sunderland 18 4 2 12 16–31 –15 14
19. Swansea 18 3 3 12 21–41 –20 12
20. Hull City 18 3 3 12 14–39 –25 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik