- Utolsó módosítás:
- 2011-11-24 02:44:07
A Torres találatával még vezető Liverpool sorozatban hatodszor maradt nyeretlen idegenben
Pak fejese hozta meg a manchesteri sikert
Egygólos győzelmet aratott a Manchester United a Liverpool ellen az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában. A vendégcsapat Fernando Torres fejesével szerzett vezetést, ezt Wayne Rooney egy kihagyott tizenegyes után ismétlésből hálóba lőtt labdával egyenlítette ki, míg a győztes gól Pak Dzsi Szung nevéhez fűződik.
![]() |
| Rooney az első United-találatot ünnepli (Fotó: Reuters) |
A hazai pályán remeklő Manchester United az utóbbi időben saját pályájától távol gyengélkedő Liverpoolt fogadta. Az előző öt idegenbeli meccsén nyeretlenül maradó vendégek azonban nem kezdtek megilletődötten az Old Traffordon, már az ötödik percben vezetést szereztek.
A gólhoz kellett az is, hogy a manchesteriek a félpálya környékén labdát veszítsenek. Ezután Steven Gerrard passzolt Dirk Kuyt elé, akinek beadását a szabadon maradt Fernando Torres fejelte a bal sarokba. Az MU 704 perc után kapott újra gólt hazai környezetben (0–1).
Nem sokáig vezetett a Liverpool, hiszen a 11. percben már 1–1 állt az eredményjelzőn. Történt, hogy Antonio Valencia a jobbösszekötő helyén ritmust váltott, betört a tizenhatoson belülre, majd Javier Mascherano szorításában a földre huppant.
A szabálytalanság ténye vitathatatlan volt, és lap is járt érte. A kérdés az volt, hogy vajon hol történt az eset, és az a bizonyos lap milyen színű. Howard Webb, a vb-kerettag angol játékvezető végül a tizenegyes mellett döntött, míg Mascheranót sárga lappal büntette. Az eset jó ürügyet szolgáltatott, hogy Sir Alex Ferguson és Rafael Benítez összeugorjon a kispadoknál (előbbi az elmaradt piros lapot hiányolta, utóbbi pedig azt, hogy miért nem szabadrúgást ítélt a bíró). A büntetőt Wayne Rooney végezte el; a lövést ugyan elsőre még fogta Pepe Reina, ám a támadó ismétlésével szemben már esélytelen volt (1–1).
A jó iramú és színvonalú első 20-25 perc után leült a meccs, a félidő második fele már nem tartogatott izgalmakat.
A szünet után sem javult fel a játék, bár még mindig a Manchester United volt a kezdeményezőbb. A Liverpoolnál Gerrard teljesen beleszürkült a mezőnybe, és Torres sem tudott veszélyt okozni a kapu előtt. Igaz, a hazaiaknál is lámpással kellett keresni a kiemelkedő teljesítményeket.
A kivétel talán Pak Dzsi Szung volt, aki már addig is főleg fejjel próbált veszélyeztetni, és a 60. percben eredményes isnek is bizonyult. Darren Fletcher beadását bólintotta a jobb sarokba, így három év után talált be újra az Old Traffordon (2–1).
A United megnyerte a rangadót, a Torres révén az utolsó pillanatokban óriási helyzetet rontó Liverpool pedig idegenben továbbra is szenved – sorozatban a hatodik bajnokiján maradt nyeretlen. Ezzel pedig messze kerülhet az áhított negyedik helytől.
| ...a Premier League történetében az MU először tudott fordítani a Liverpool ellen ...a Liverpool 393 perc után szerzett újra gólt idegenbeli bajnokin ...Rafa Benítezzel még nem volt ilyen hosszú rossz sorozata a „vörösöknek" ...Wayne Rooney a legutóbbi kilenc, Liverpool elleni bajnoki meccsén képtelen volt betalálni – most megtört a rossz sorozata ...a United már 12 fejes gólnál tart a 2009–2010-es Premier League-idényben; ez a legtöbb, holtversenyben a Chelsea-vel |
| 31. FORDULÓ |
| Manchester United–Liverpool 2–1 (Rooney 11., Pak Dzsi Szung 60., ill. F. Torres 5.) |
| 1. Manchester United | 31 | 22 | 3 | 6 | 72–25 | +47 | 69 |
| 2. Arsenal | 31 | 21 | 4 | 6 | 73–33 | +40 | 67 |
| 3. Chelsea | 29 | 20 | 4 | 5 | 69–27 | +42 | 64 |
| 4. Tottenham | 30 | 16 | 7 | 7 | 55–29 | +26 | 55 |
| 5. Liverpool | 31 | 15 | 6 | 10 | 50–32 | +18 | 51 |
| 6. Manchester City | 28 | 13 | 11 | 4 | 53–36 | +17 | 50 |
| 7. Aston Villa | 29 | 13 | 11 | 5 | 41–24 | +17 | 50 |
| 8. Everton | 30 | 12 | 9 | 9 | 48–42 | +6 | 45 |
| 9. Birmingham City | 30 | 12 | 8 | 10 | 31–34 | –3 | 44 |
| 10. Fulham | 29 | 10 | 8 | 11 | 32–32 | 0 | 38 |
| 11. Stoke City | 30 | 8 | 12 | 10 | 29–35 | –6 | 36 |
| 12. Sunderland | 30 | 8 | 10 | 12 | 40–46 | –6 | 34 |
| 13. Blackburn | 29 | 9 | 7 | 13 | 31–48 | –17 | 34 |
| 14. Bolton | 31 | 8 | 8 | 15 | 36–56 | –20 | 32 |
| 15. Wigan | 31 | 8 | 7 | 16 | 29–59 | –30 | 31 |
| 16. Wolverhampton | 30 | 7 | 7 | 16 | 25–49 | –24 | 28 |
| 17. West Ham | 30 | 6 | 9 | 15 | 37–51 | –14 | 27 |
| 18. Burnley | 31 | 6 | 6 | 19 | 31–64 | –33 | 24 |
| 19. Hull City | 30 | 5 | 9 | 16 | 29–64 | –35 | 24 |
| 20. Portsmouth | 30 | 6 | 4 | 20 | 28–53 | –25 | 13 |
| * A Portsmouth csapatától 9 pont levonva | |||||||
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 15:21 Felkészülés: a magyar csatár gólja kevés volt korábbi csapata ellen
- 14:49 Újpest: a bosnyák szövetségi kapitány unokaöccsét tesztelik Belekben
- 14:39 Videó: szenzációs védés - a levegőben úszva kapta le a korongot
- 14:29 Real Madrid: saját nevelésű középpályás érkezhet - lapértesülés
- 14:28 NS: Szavazzon a Fradi és a Vasas túrájáról - Köztér
- 14:14 NB II: Aranyos Márk és Török érkezhet, Franyó távozik Vácról
- 14:13 Bundesliga 2.: a rossz pálya miatt elmarad Királyék pénteki meccse
- 14:07 Vasas: a Malév-csőd miatt Cipruson ragadhatnak a táborozó fiatalok
- 14:03 Ajax: folytatódik a Cruyff-sztori, lemondanak az igazgatósági tagok
- 13:59 F1: brit politikusok nyílt levélben kérik a Bahreini GP törlését
- 13:59 Kerékpár: beismerő nyilatkozatot várnak Ullrichtól hazájában
- 13:54 Tenisz, Davis-kupa: Kellner és Fucsovics kezd az írek ellen
- 13:49 Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- 13:48 Válogatott: hivatalos a 2012-es program, a norvégok elleni meccsel zárjuk az évet
- 13:46 Anglia: Pearce irányít a hollandok ellen, Capello-utód később
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- McLaren: hol van már a tavalyi hó?
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- Formula-1: kezdenek aggódni a Ferrarinál a túl merész autó miatt
- Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Labdarúgás: továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb klubja
- Bayern München: „Európa legkeresettebb tehetségét” szerződtették
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







