Özil gólpasszal debütált, Ramsey duplája az élre lőtte az Arsenalt

Vágólapra másolva!
2013.09.14. 18:13
null
Özil gólpasszal és számos remek átadással debütált az Arsenalban (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 4. fordulójában az Arsenal 3–1-re nyert a Sunderland otthonában, a Tottenham 2–0-ra legyőzte a Norwichot, a Manchester City viszont pontokat hullajtott a Stoke City vendégeként.


A Real Madridtól érkező Özil kezdőként lépett pályára az Arsenalban, és ha már ott volt, nem is sokat tétlenkedett a Sunderland elleni mérkőzésen. A bal szélen kapott indítást, szépen levette a labdát, majd a középen érkező Giroud elé tálalt, aki futtából a jobb alsóba lőtt (0–1).

Még mindig csak az első negyedóra végén jártunk, amikor két újabb gólszerzési lehetőséget jegyezhettünk fel: előbb bal oldali szöglet után Diakité fejesénél csak a léc mentette meg az Arsenalt az egyenlítéstől, majd a túloldalon Özil újabb nagyszerű előkészítése után Walcott ziccerét védte Westwood.

A 18. percben Altidore kínálta meg jó 30 méterről Szczesnyt, de az Arsenal kapusa hárítani tudott, majd ismét Özil momentumai következtek, szabadrúgása nem jelentett nagy veszélyt a kapura, újabb zseniális átadása után azonban Walcott már gólhelyzetbe került, de ezúttal is a kapusba lőtt.

Az angol támadó tökélyre fejlesztette a ziccerek elrontását, Wilshere, majd Giroud előkészítése után sem tudott a kapuba találni.

A második félidő elején Koscielny becsúszása után büntetőt kaptak a hazaiak, Gardner pedig higgadtan a kapu jobb oldalába lőtt (1–1).

Az 59. percben ismét megrezdült az Arsenal hálója, de Fletcher lesről talált be, a 68. percben viszont érvényes gólt is láthatott a közönség – más kérdés, hogy ennek nem örültek a hazai szurkolók: Jenkinson jobb oldali beadását Ramsey 18 méterről, kapásból ágyúzta laposan a jobb alsóba (1–2).

A 76. percben eldőlt a mérkőzés, Ramsey indította a támadást, majd Giroud visszatett labdája után ő került ziccerbe, és Westwood lábai között a kapuba lőtt (1–3).



Sikerével az Arsenal átvette a vezetést a bajnokságban, és a Chelsea Everton elleni idegenbeli mérkőzésének végéig biztosan az élen marad.

A Manchester City már a 4. percben veszélyeztetett a Stoke City otthonában, de Nasri Begovicba lőtt, majd Walters fejese után kis híján megszerezte a vezetést a házigazda, de a középpályás nem találta el 5 méterről a kaput Adam beadása után.

Fél óra játék után Jones helyzeténél volt a helyén Hart, majd a fordulást követően Walters maradt le centikkel egy újabb beadás után, mielőtt Adam sokadik jó ívelése után Jones a léc fölé bólintott.
Egy óra játékhoz közeledve Nasri szabadrúgása után Jovetics fejese kerülte el a kaput, majd Arnautovic egyéni akciója végén hárított Hart, így végül nem született gól a találkozón, fontos pontokat hullajtott el a manchesteri csapat (0–0).

A hét közben U21-es mérkőzésen pályára lépő Gera Zoltán nélkül felálló West Brom a 93. percben mentett pontot a Fulham otthonában (1–1), ezzel az európai topligákban utolsóként a birminghami együttes is megszerezte szezonbeli első gólját.

A Tottenham nagyon bekezdett a Norwich ellen, Towsend már a 4. percben veszélyeztetett, de kaput végül nem talált, míg a 12. percben Soldado kísérleténél a kapufa hiúsította meg a hazai vezetést.

A 28. percben aztán már semmi, Eriksen előkészítése után Sigurdsson talált be a kapuba, aki a második félidő elején megduplázta az előnyt, ezúttal Paulinho volt az előkészítő. A hajrában újabb gól nem esett, a Tottenham így 2–0-ra nyert.




ANGLIA, PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ

Aston Villa–Newcastle 1–2 (Benteke 67., ill. Ben Arfa 18., Gouffran 73.)
Fulham–West Brom 1–1 (Sidwell 22., ill. McAuley 93.)
Hull City–Cardiff City 1–1 (Davies 40., ill. Whittingham 59.)
Stoke City–Manchester City 0–0
Sunderland–Arsenal 1–3 (Gardner 48. – 11-esből, ill. Giroud 11., Ramsey 68., 76.)
Tottenham–Norwich City 2–0 (Sigurdsson 28., 49.)
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNY
Manchester United–Crystal Palace 2–0 (Van Persie 45+1. – 11-esből, Rooney 81.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Arsenal 4 3 1 8–5 +3 9
2. Tottenham 4 3 1 4–1 +3 9
3. Liverpool 3 3 3–0 +3 9
4. Manchester City 4 2 1 1 8–3 +5 7
5. Manchester United 4 2 1 1 6–2 +4 7
6. Chelsea 3 2 1 4–1 +3 7
7. Stoke City 4 2 1 1 3–2 +1 7
8. Newcastle 4 2 1 1 3–5 –2 7
9. Cardiff 4 1 2 1 4–5 –1 5
10. West Ham 3 1 1 1 2–1 +1 4
11. Southampton 3 1 1 1 2–2 0 4
12. Fulham 4 1 1 2 3–5 –2 4
12. Norwich City 4 1 1 2 3–5 –2 4
14. Hull City 4 1 1 2 2–5 –3 4
15. Everton 3 3 2–2 0 3
16. Aston Villa 4 1 3 5–6 –1 3
17. Crystal Palace 4 1 3 4–6 –2 3
18. Swansea 3 1 2 3–5 –2 3
19. West Bromwich Albion 4 2 2 1–4 –3 2
20. Sunderland 4 1 3 3–8 –5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik