Oxlade-Chamberlain duplájával nyert a Crystal Palace ellen az Arsenal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.02. 16:55
null
Alex Oxlade-Chamberlain okos emeléssel szerzett vezetést az Arsenalnak (Fotó: Action Images)
A Premier League 24. fordulójában az Arsenal hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Crystal Palace-t. A vendégek az első félidőben minden hazai támadást meg tudtak szűrni, a második játékrészben azonban kétszer is kihagytak hátul, amit Alex Oxlade-Chamberlain megbüntetett, a támadó két góljával végül be tudták húzni a három bajnoki pontot a vendéglátók. 

A Crystal Palace játékosai nem árultak zsákbamacskát, már az első percektől kezdve tízen megszállták a saját térfelüket, ezzel pedig nem kis fejtörést okoztak az Arsenalnak, amely ugyan hatalmas mezőnyfölényben futballozott végig az első játékrészben, de nem igazán találta a vendégek játékának az ellenszerét. A hazaiak kétszer jártak közel a gólhoz, a 7. percben Mesut Özil indítását követően Nacho Monreal nem tudott nehéz szögből betalálni, a 34. percben pedig Koscielny csúsztatta kapura a labdát Özil szabadrúgását követően, de Speroni hatalmas bravúrral kiszedte azt a jobb alsó sarokból.

A vendégek erejét felemésztette a védekezés, de egy ízben lehetőségük lett volna a gólszerzésre, ha a 13. percben a korábbi Arsenal-játékos, Samah nem tolja meg hosszan a labdát, ugyanis ziccerbe kerülhetett volna a marokkói csatár.

A második játékrész elején hamar sikerült feltörniük a hazaiaknak ezt az áthatolhatatlannak tűnő védelmet: a 47. perceben Santi Cazorla emelt pazar ütemben Alex Oxlade-Chamberlain elé, aki négy méterről átemelte Speronit, a labda végül a bal alsó sarokba hullott. 1–0

A vendégek azonnal válaszolhattak volna erre a találatra, de Jerome négy méterről nem tudott a bal alsó sarokba fejelni, Szczesny hatalmas bravúrt bemutatva tudott menteni. Ezt követően is lendületben maradtak a vendégek, több veszélyes támadást is vezettek, de gólt nem tudtak szerezni, amire rá is fizettek. A 73. percben Oxlade-Chamberlain tört kapura, és 15 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, Speroni ugyan beleért a labdába, de hárítani már nem tudott. 2–0

A hátralévő időben már nem született újabb találat, így az Arsenal a tabella élére ugrott, és ha holnap nem nyer a Manchester City a Chelsea ellen, akkor a következő fordulóig ott is maradnak a londoniak.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
24. FORDULÓ
Arsenal–Crystal Palace 2–0 (Oxlade-Chamberlain 47., 73.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 24 17 4 3 47–21 +26 55
2. Manchester City 23 17 2 4 68–26 +42 53
3. Chelsea 23 15 5 3 43–20 +23 50
4. Liverpool 24 14 5 5 58–29 +29 47
5. Everton 24 12 9 3 37–25 +12 45
6. Tottenham 24 13 5 6 31–32 –1 44
7. Manchester United 24 12 4 8 39–29 +10 40
8. Newcastle 24 11 4 9 32–31 +1 37
9. Southampton 24 9 8 7 34–27 +7 35
10. Aston Villa 24 7 6 11 27–34 –7 27
11. Stoke City 24 6 7 11 24–38 –14 25
12. Swansea 24 6 6 12 29–35 –6 24
13. Hull City 24 6 6 12 23–30 –7 24
14. Sunderland 24 6 6 12 25–36 –11 24
15. Norwich City 24 6 6 12 19–37 –18 24
16. West Bromwich Albion 24 4 11 9 28–34 –6 23
17. Crystal Palace 24 7 2 15 15–33 –18 23
18. West Ham United
24 5 7 12 24–33 –9 22
19. Cardiff 24 5 6 13 19–41 –22 21
20. Fulham 24 6 1 17 22–53 –31 19

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik