Nyert a Chelsea, Gera Zoltán ismét csere volt

2010.08.28. 18:12
null
Malouda (15) góljával szerezte meg a vezetést a Chelsea (Fotó: Action Images)
Címkék
A Premier League 3. fordulójában az eddigiektől eltérő módon a Chelsea nem rendezett gólparádét, de így is 2–0-ra győzött a Stoke ellen. A Gera Zoltánt a 80. percben csereként bevető Fulham ikszelt a Blackpoollal. A Newcastle Kádár Tamás nélkül játszott döntetlent a Wolverhampton otthonában.
Ahogy arról már beszámoltunk, a Premier League 3. fordulójának első meccsén az Arsenal idegenben 2–1-re nyert a Blackburn ellen. Tizenhat órától négy mérkőzéssel folytatódott a forduló.

Az eddigi két meccs alatt 12 gólt szerző Chelsea a Stoke ellen önmagához képest kissé visszafogottan kezdett, majd átvette ugyan a játék irányítását Carlo Ancelotti együttese, de hiába támadott többet, kihagyta a lehetőségeit.

A legnagyobbat a csapatkapitány Frank Lampard puskázta el, aki a 11. percben belelőtte Thomas Sörensen kapusba a Florent Maloudával szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt tizenegyest.

Valamivel később Dider Drogba szabadrúgásból, Michael Essien pedig fejjel veszélyeztetett, de az első esetnél Sörensen bravúrral védett, az utóbbinál pedig a kapuja fölé szállt a labda.

Ezt követően úgy tűnt, a Stoke-nak sikerült visszavernie a hazai rohamokat, amikor John Terry hosszú indításából a védők között remek ütemben kiugró Malouda megszerezte a vezetést a Chelsea-nek. Ez volt a francia futballista negyedik bajnoki gólja ebben a szezonban – a harmadik meccsén.

A szünetig még egy nagy helyzete volt a „kékeknek", Drogba beadásából a berobbanó Ashley Cole hat méterről a lécre lőtte a labdát.

A második félidőben a vendégek is eltalálták a lécet a becserélt Glenn Whelan révén, de nem sikerült egyenlíteniük, sőt a Chelsea növelte előnyét. A 77. percben Nicolas Anelkát buktatta Sörensen a büntetőterületen belül, a megítélt 11-est a legutóbbi évad gólkirálya, Drogba a kapu jobb oldalába bombázva értékesítette.

Említésre méltó esemény még, hogy a 85. percben bemutatkozott a Chelsea-ben a nyáron szerződtetett brazil válogatott Ramires, aki Essien helyére állt be. Az eredmény már nem változott, a „kékek" 2–0-ra győztek.

A Fulhamben a jelek szerint hiába nyújtott kiváló teljesítményt Gera Zoltán hét közben a Port Vale elleni Ligakupa-meccsen (három gólpasszt és két gólt jegyzett), az előző fordulóhoz hasonlóan nem került be a kezdőbe az újonc Blackpool elleni idegenbeli meccsen. A magyar támadó a 80. percben csereként lépett pályára a 2–2-es döntetlennel záruló összecsapáson.

A Newcastle 1–1-et játszott a Wolverhampton otthonában, Kádár Tamás a kispadról nézte végig a mérkőzést. A BL-szereplő Tottenham meglepetésre kikapott otthon a Wigantől.

 

Legfrissebb hírek

Újabb név az államtitkári castingban – NS-infó

Egyéb egyéni
21 perce

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
24 perce

El-döntő: Freiburg–Aston Villa

Európa-liga
25 perce

Vadvízi kajak-kenu vb: tisztes magyar szereplés hosszú távon

Kajak-kenu
39 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
46 perce

Kiesett a Komló, benn maradt a Szigetszentmiklós a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
55 perce

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
1 órája

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik