A Liverpool legyőzésével zsinórban harmadszor nyert a Newcastle a PL-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.01. 13:38
null
Pérez győztes gólt szerzett a Liverpool ellen (Fotó: Action Images)
A Premier League 10. fordulójának nyitó mérkőzésén a Newcastle United hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Liverpoolt. A meccs egyetlen találatát a csereként beálló Ayoze Pérez szerezte a második félidőben.

A Newcastle United remek formában várhatta a Liverpool elleni mérkőzést, hiszen a legutóbbi két bajnokiját megnyerte, és hét közben a Manchester Cityt is legyőzte a Ligakupában. Ennek ellenére eléggé eseménytelenre sikerült az első félidő, amely során a Liverpool birtokolta többet a labdát, és inkább a vendégek akarata érvényesült.

A 37. percben viszont a hazaiak kerülhettek volna előnybe: Jack Colback jobb oldali szöglete után Papiss Cissé terelte öt méterről kapura a labdát, amit Glen Johnson fejelt ki a mezőnybe a gólvonalról előrevetődve. Három perccel később jött a válasz a túloldalon – Gerrard jobb oldali sarokrúgására Martin Skrtel robbant be a tizenhatoson belül, majd hat méterről fejelt a bal alsó sarok mellé. Az első játékrész krónikájához hozzátartozik még, hogy Gabriel Obertan megsérült, a francia játékos egy sprint során kapott a combjához, le is kellett cserélni.

A második félidő (amelyre Balotelli az utolsó pillanatban ért csak ki...) mozgalmasabban indult, kezdésként Rolando Aarons esett el Dejan Lovren mellett a tizenhatoson belül, de ezért nem járt büntető a játékvezető szerint (ahogy az első 45 percben sem, amikor Moussa Sissoko terült el Joe Allen mellett). Nem sokkal később pedig Tim Krulnek kellett hatalmas bravúrral hárítania Philippe Coutinho közeli fejesét.

A 73. percben tört meg a gólcsend: Sissoko centerezése után Alberto Moreno felszabadítási kísérlete nem jött össze, a labdára a csereként beálló Ayoze Pérez csapott le, és kilenc méterről nagy erővel lőtt a kapu közepébe (1–0). Négy perccel később Pérez előkészítőként jeleskedett, labdája után Rémy Cabella dönthette volna el végleg a mérkőzés sorsát, de Mignolet lábbal hatalmas védést mutatott be.

Az eredmény már nem változott, a Newcastle legyőzte a Liverpoolt, 2013 novembere óta pedig most először tudott zsinórban három bajnokit megnyerni.

ANGLIA
PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ

Newcastle United–Liverpool 1–0 (Ayoze Pérez 73.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 9 7 2 24–9 +15 23
2. Southampton 9 6 1 2 20–5 +15 19
3. Manchester City 9 5 2 2 19–10 +9 17
4. West Ham 9 5 1 3 17–12 +5 16
5. Arsenal 9 3 5 1 15–11 +4 14
6. Swansea 9 4 2 3 13–10 +3 14
7. Liverpool 10 4 2 4 13–13 0 14
8. Manchester United 9 3 4 2 16–13 +3 13
9. Newcastle 10 3 4 3 11–15 –4 13
10. Everton 9 3 3 3 19–17 +2 12
11. Hull City 9 2 5 2 13–13 0 11
12. Tottenham 9 3 2 4 11–13 –2 11
13. Stoke City 9 3 2 4 8–10 –2 11
14. West Bromwich Albion 9 2 4 3 12–13 –1 10
15. Aston Villa 9 3 1 5 4–14 –10 10
16. Crystal Palace 9 2 3 4 13–16 –3 9
17. Leicester City 9 2 3 4 11–15 –4 9
18. Sunderland 9 1 5 3 8–17 –9 8
19. Queens Park Rangers 9 2 1 6 8–18 –10 7
20. Burnley 9 4 5 5–16 –11 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik