Négygólos előnyről ikszelt az Arsenal Newcastle-ben

Vágólapra másolva!
2011.02.05. 18:10
null
Fabregasék nem tudták megtartani a négygólos előnyt (Fotók: Reuters)
Címkék
Az Arsenal a 26. percben már 4–0-ra vezetett a Newcastle otthonában a Premier League 26. fordulójának mérkőzésén, a „szarkák” azonban kiegyenlítettek, és otthon tartották az egyik pontot. A Manchester City Carlos Tévez mesterhármasának köszönhetően 3–0-ra legyőzte a West Bromwichot. Az Blackpool ellen 5–3-ra nyerő Evertonban Louis Saha négy gólt szerzett. Gera Zoltán a kispadról nézte végig a Fulham Aston Villa elleni 2–2-es döntetlenjét Birminghamben.

Hihetetlenül kezdte az Arsenal a Newcastle elleni idegenbeli meccsét: Andrej Arsavin remek passza után Theo Walcott kiugrott, és már a 43. másodpercben vezetéshez juttatta az „ágyúsokat”. Arsavin két perccel később szabadrúgásból ívelt a kapu elé, Johan Djourou pedig az öt és felesről fejelt a jobb felső sarokba.

A tizedik percben Robin van Persie is betalált, és ezzel úgy tűnt, el is dőlt a meccs. Támadósor terén ugyanis a Newcastle áll a legrosszabbul a bajnokságban, Andy Carroll eladása után két nappal Shola Ameobi megsérült, így szombaton a Peter Lövenkrands, Leon Best páros feladata volt a gólszerzés. Persze a „szarkák” nem is nagyon tömték őket labdákkal…

Saha négyet vágott
Saha négyet vágott
Van Persie a  26. percben is betalált, és a gyengébb idegzetű Newcastle-szurkolók ekkor fel is álltak a székeikből, és elindultak a kijárat felé.

A fordulás után Joey Barton kiharcolt egy Abou Diaby-kiállítást, az Arsenal középpályása a tarkójánál fogva nyomta a földre a neki beszóló angolt, majd Diaby a méltatlankodó Kevin Nolant is kiosztotta, mielőtt Phil Dowd játékvezető felmutatta neki a piros kártyát.

A kiállítás pedig teljesen megzavarta az Arsenalt. A Newcastle előbb Barton tizenegyesével szépített, majd Leon Best 75. percben szerzett találatával már izgalmassá vált a mérkőzés. Főleg, hogy a második hazai találat után percekig a kapu elé szögezték a „szarkák” az Arsenalt. Aztán a játékvezető is a Newcastle segítségére sietett, amikor gyakorlatilag semmiért befújt még egy büntetőt a hazaiaknak. Természetesen megint Barton volt az ítélet-végrehajtó – sikerrel.

A Premier League történetében még egyetlen csapat sem szerzett pontot négygólos hátrányból, most azonban igen: Cheik Tioté bombagóljával ugyanis a Newcastle a 88. percben egyenlített.

Az Arsenal zsinórban nyolcadik bajnokiján maradt veretlen – de ennek most aligha örülnek az „ágyúsok” hívei. Legutóbb az Ipswich Town elleni Ligakupa-elődöntő első mérkőzésén szenvedett vereséget az Arsenal, Priskin Tamás góljának betudhatóan.

NEWCASTLE–ARSENAL 4–4
 

 

REKORDOK ÉS ÉRDEKESSÉGEK
Soha, egy Premier League-csapat sem állt fel négygólos hátrányból és mentett pontot eddig
Megdőlt az egy napra eső gólrekord a ligában: 38 találat született!
Pantsil harmadik öngólját szerezte az idényben, ez Premier League-rekordbeállítás
Tévez a második játékos a Premier League-ben Hasselbaink után, aki mesterhármast szerez a születésnapján
Ennyi büntetőt (hetet) sosem ítéltek a bírók egy játéknapon az angol élvonalban
Saha Thierry Henry után az első francia légiós, aki négy gólt lő egy meccsen a Premier League-ben

Manchesterben a City gyásszal kezdte, ünnepléssel folytatta a West Bromwich elleni mérkőzését. A találkozó előtti percekben a klub napokban elhunyt legendájára, Neil Youngra emlékeztek, az 1969-es FA-kupa-döntő hősének egykori csapattársai is megjelentek a pályán (a mérkőzés 24. percében, amikor Young finálébeli góljára emlékezve még egy emléktáblát felavattak a stadionban).

Aztán elkezdődött a 27. születésnapját ünneplő Carlos Tévez gálája, az argentin csatár az első félidőben klasszikus mesterhármast ért el, és még az sem csökkentette az érdemeit, hogy az elsőt és a harmadikat büntetőből szerezte.

Rafael van der Vaart is kezdhette volna úgy a Tottenham meccsét, mint Tévez Manchesterben, de a holland a 6. percben értékesített tizenegyese után szinte rögtön ki hagyott még egyet, és a Spursnek izgulnia kellett. Sőt! Daniel Sturridge góljával a Bolton egyenlíteni tudott. A hajrában azonban Niko Kranjcar góljával megnyerte a mérkőzést a Spurs.

A forduló „elborult" jellegéből a többi meccs sem maradt ki, potyogtak a gólok a többi találkozón. Gera Zoltán a kispadról nézte végig a Fulham birminghami pontszerzését: az Aston Villa előbb John Pantsil öngóljával, majd Kyle Walker találatával szerzett vezetést, de Andy Johnson és Clint Dempsey révén a „makacskodó" londoniak ikszre mentették a meccset.

A Goodison Parkban totális őrület volt a két, az alsóházba csúszás szélén táncoló csapat csatájában. Az Everton Louis Saha révén vezetést szerzett a 20. percben a Blackpool ellen, de a vendégek még a szünetig egyenlíteni tudtak. A pokol a második negyvenöt percre szabadult el: Saha második góljára kettővel feleltek a vendégek (2–3), és a 76. percig tartották is az előnyt, ez pedig elég fenyegetően nézett ki a liverpooli kékeknek. A hajrában aztán jött az Everton és elsöpörte az ellenállást: Saha a 76. és a 84. percben köszönt be (négy gól egy meccsen a franciától!), a két találat közé Jermaine Beckford is befért eggyel, David Moyes csapata 5–3-ra nyert egy elképesztő mérkőzésen.

EVERTON–BLACKPOOL 5–3
 

 

Wiganben sem volt rosszabb a látvány: a Latics 0–1-ről a kétgólos James McCarthy vezérletével 3–1-re fordított a Blackburn ellen, és innen be is húzta a létfontosságú győzelmet, bár a Rovers még kétszer feljött egy gólra – a vége 4–3.

MANCHESTER CITY–WBA 3–0
 
 TOTTENHAM–BOLTON 2–1
 

ASTON VILLA–FULHAM 2–2
 

 

PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ
Aston Villa–Fulham 2–2 (Pantsil 13. – öngól, Walker 72., ill. A. Johnson 52., C. Dempsey 78.)
Everton–Blackpool 5–3 (Saha 20., 47., 76., 84., Beckford 80., ill. Baptiste 37., Puncheon 62., C. Adam 65.)
Manchester City–West Bromwich 3–0 (Tévez 17., 22., 39. – az első és a harmadik 11-esből)
Newcastle–Arsenal 4–4 (Barton 69., 83. – mindkettő 11-esből, Best 75., Tioté 88., ill. Walcott 1., Djourou 3., Van Persie 10., 26.)
Tottenham–Bolton 2–1 (Van der Vaart 6. – 11-esből, Kranjcar 90., ill. Sturridge 55.)
Wigan–Blackburn 4–3 (McCarthy 35., 56., Rodallega 50., B. Watson 65. – 11-esből, ill. Roberts 23., C. Samba 58., Dunn 81. – 11-esből)
KORÁBBI EREDMÉNY
Stoke City–Sunderland 3–2 (Carew 32., Huth 83., 93., ill. Richardson 2., Gyan 48.)
KÉSŐBB JÁTSSZÁK
Wolverhampton–Manchester United                                                                      18.30 (tv: DigiSport)
AZ ÁLLÁS 
1. Manchester United 24 15 9 54–22 +32  54
2. Arsenal 25 15 5 5 54–27 +27  50
3. Manchester City 26 14 7 5 42–22 +20  49
4. Chelsea 24 13 5 6 46–21 +25  44
5. Tottenham 25 12 8 5 35–27 +8  44
6. Sunderland 26 9 10 7 32–31 +1  37
7. Liverpool 25 10 5 10 33–31 +2  35
8. Bolton 26 8 9 9 36–37 –1  33
9. Stoke City 25 10 3 12 31–32 –1  33
10. Newcastle 25 8 7 10 40–38 +2  31
11. Blackburn 26 9 4 13 34–42 –8  31
12. Fulham 26 6 12 8 28–28 0 30
13. Everton 25 6 12 7 33–34 –1  30
14. Aston Villa 26 7 8 11 30–45 –15  29
15. Blackpool 25 8 4 13 38–49 –11  28
16. West Bromwich Albion 25 7 5 13 31–48 –17  26
17. Wigan 26 5 11 10 26–44 –18  26
18. Birmingham 23 4 12 7 23–33 –10  24
19. West Ham 25 5 9 11 27–44 –17  24
20. Wolverhampton 24 6 3 15 24–42 –18  21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik