MU: Vidics este elköszön az Old Traffordtól, Evra követi?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.06. 12:56
null
Vidics utolsó meccsei következnek MU-mezben (Fotó: Action Images)
A Premier League-ben szereplő Manchester United csapatkapitánya, Nemanja Vidics távozása előtti utolsó hazai mérkőzésén, kedd este elbúcsúzik az Old Traffordtól.

Vidics márciusban egyezett meg az olasz Internazionalével, így a nyáron nyolc és fél év után elhagyja Angliát. A szerb védő 2005-ben szerződött az MU-ba a Szpartak Moszkvától (ezen a télen érkezett egyébként Patrice Evra is) és a transfermarkt.de adatai szerint 298 mérkőzésen húzta fel a „vörös ördögök" mezét, azaz ha Ryan Giggstől esélyt kap rá a mai és a záró fordulóbeli, Southampton elleni fellépésen, 300 találkozó után búcsúzhat el.

„Nem bántam meg a döntésemet – mondta a távozásáról Vidics. – Folyamatosan száz százalékot nyújtottam a csapatért, és pályafutásomnak erre az időszakára mindig is a legszebbként fogok tekinteni. Gyönyörű nyolc, vagyis hét évet töltöttem itt, hiszen ez az utolsó nem volt túl szép… Meg sem fordult a fejemben, hogy Anglián belül váltsak, mert az egyetlen angol klub, amelynek színeiben pályára akartam lépni, az a United volt. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy részese lehettem a sikereknek, sohasem gondoltam volna, hogy tizenöt trófea megnyerése után távozom. Játszhattam a világ legjobb edzőjének keze alatt, sokat tanulhattam tőle, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is. Emberként is sokat fejlődhettem, hatalmas élmény volt itt lennem.”

Vidics elmondta azt is, hogy a legkedvesebb élmény számára a 2008-as BL-döntő volt, amit Moszkvában nyertek meg, ahol korábban másfél évig játszott. A távozó Vidicsről Evra is nyilatkozott – aki sajtóhírek szerint követheti barátját az Interbe –, felidézve első bajnokijukat a tartalékban, ahol nem játszhatták végig a meccset, és akkor azt is megbánták, hogy egyáltalán Angliába szerződtek.

A Manchester United kedd este a Hull City ellen lép pályára 20.45-től az Old Traffordon a 34. fordulóból elhalasztott mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
2026.09.03. 23:08

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
2026.09.02. 11:15

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
2026.08.31. 09:01

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

75 millió euróért igazolt középpályást a Man. United – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.25. 18:00

Carrick és De Zerbi is csalódott a kínos vereség miatt, de egyikük sem akar pánikot

Angol labdarúgás
2026.08.23. 09:50

Sima győzelemmel mutatkozott be a címvédő Inter a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 20:31

Micsoda visszatérés, az újonc Hull legyőzte a Manchester Unitedet!

Angol labdarúgás
2026.08.22. 15:25