MU: Van Gaal nem számol Van Persie-vel a szezonrajton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.03. 13:49
null
Van Gaal szerint Van Persie-nek időre van szüksége, hogy százszázalékos állapotba kerüljön (Fotó: Reuters)
A Manchester United menedzsere, Louis van Gaal elmondta, a világbajnoki bronzérmes Robin van Persie erőnléti állapota miatt biztosan nem lép pályára a Premier League első fordulójában, a Swansea City elleni mérkőzésen.

 

A holland szakember kijelentette, áll a kritikák kereszttüzébe, de tisztában van vele, hogyan kell bánni egy játékossal, aki három hét nyaralás után kapcsolódik be a felkészülésbe.

„Robin hétfőn tér vissza a csapathoz, a Valencia elleni augusztus tizenkettedikei felkészülési meccset biztosan kihagyja. És azt hiszem, a Swansea elleni bajnokin sem lép pályára. Kritizálhatják az emberek a döntésemet, de tudom, mire van szüksége egy szabadságról visszatérő futballistának” – mondta Van Gaal.

„Remélhetőleg hamar visszanyeri a megfelelő fizikai állapotát, de most azt mondom, nem játszik a szezonnyitón. Mindig segíteni akar a csapatnak, ahogy a keret többi harminc tagja is, ám időre van szüksége, mielőtt újra pályára lép” – tette hozzá a holland menedzser, aki a tervek szerint csatár poszton Wayne Rooneyval és Danny Welbeckkel kezd az angol bajnokság első fordulójában.

Az MU a walesi csapat után – még a szeptemberi válogatott játéknapok előtt – a Sunderlanddel és a Burnleyvel találkozik a Premier League-ben.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
7 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
21 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
23 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik