MU: újabb jel? Egy játékos hiányzik a csapatképről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.28. 11:26
Elkészült az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United 2016–2017-es csapatképe.



Ha alaposan végignézzük a fotót, feltűnik, hogy a képen nincs ott Bastian Schweinsteiger.

A világbajnok német középpályás 2015 nyarán igazolt a „vörös ördögökhöz”, de Louis van Gaal távozásával és José Mourinho érkezésével teljesen kiszorult az együttesből, melyben az előző idényben 31 találkozón szerepelt.

Schweinsteigernek a nyáron már a tartalékgárdával kellett edzenie, majd az Európa-liga-keretbe sem nevezték.

Az MU néhány hete tartotta meg a csapat tagjainak portréfotózását, ám ami akkor még csak pletyka volt, mostanra bebizonyosodott: Bastian Schweinsteigert nem hívták meg a carringtoni edzőközpontban tartott eseményre, rajta kívül azonban minden futballista – valamint az edzői stáb is – jelen volt.

A 32 esztendős játékosnak 2018 nyaráig érvényes a szerződése, ám könnyen lehet, hogy már a télen távozik. Mint korábban elmondta, valószínűleg a Manchester United lesz az utolsó európai klubja, s ebből sokan arra következtetnek, hogy Schweinsteiger az Egyesült Államokban folytatja a karrierjét.

Elkészült a Manchester United csapatképe a 2016–2017-es szezonra – de valaki hiányzik! (Fotó: dailymail.co.uk)
Elkészült a Manchester United csapatképe a 2016–2017-es szezonra – de valaki hiányzik! (Fotó: dailymail.co.uk)

 

Legfrissebb hírek

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
9 órája

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
Tegnap, 13:35

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.11.01. 14:03