MU: úgy tűnik, megvan Casemiro utódja – a 18 éves saját nevelés berobbant a csapatba

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.09. 12:19
Mint beszámoltunk róla, a Manchester United könnyedén ejtette ki a Wigan Athleticet a labdarúgó FA-kupa 3. fordulójában. Erik ten Hag ismét a kezdőbe nevezte a 18 éves saját nevelésű védekező középpályását, az angol és ghánai felmenőkkel rendelkező Kobbie Mainoo-t, aki ezúttal is remekül teljesített, és az MU-nál a meccs legjobbja lett.


Kobbie Mainoo először az előszezonban nyújtott teljesítményével hívta fel magára a figyelmet, az Arsenal elleni meccs után irányult rá a figyelem. Aztán pár nappal később a Real Madrid ellen az első percekben megsérült, és csupán az Everton elleni november végi bajnokin térhetett vissza, amelyen ott folytatta, ahol a nyáron abbahagyta. A szakértők nagyon jó véleménnyel vannak róla, és az sem árnyalja a képet, hogy a West Ham ellen az ő hibája után kapott gólt a csapat.

Sajtóhírek szerint Casemiro maradása egyáltalán nem biztos, de hosszú távon Kobbie Mainoo képes lehet pótolni őt a hatos pozícióban, hiszen fiatal kora ellenére már most nagyon éretten tölti be a posztot.

ANGOL FA-KUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Wigan Athletic (III.)–Manchester United 0–2 (Dalot 22., B. Fernandes 74. – 11-esből)

FA-KUPA
4. FORDULÓ (a legjobb 16 közé jutásért)
Január 27., szombat
Watford (II.)–Southampton (II.)
Blackburn Rovers (II.)–Wrexham (IV.)
Bournemouth–Swansea City (II.)
West Bromwich Albion (II.)–Brentford/Wolverhampton Wanderers
West Ham United/Bristol City (II.)–Nottingham Forest/Blackpool (III.)
Leicester City (II.)–Hull City (II.)/Birmingham City (II.)
Sheffield Wednesday (II.)–Coventry City (II.)
Chelsea–Aston Villa
Ipswich Town (II.)–Maidstone United (VI.)
Liverpool–Norwich City (II.)/Bristol Rovers (III.)
Tottenham Hotspur –Manchester City
Leeds United (II.)–Plymouth Argyle (II.)
Crystal Palace/Everton–Luton Town/Bolton Wanderers (III.)
Newport County (IV.)/Eastleigh (V.)–Manchester United
Sheffield United–Brighton & Hove Albion
Fulham–Newcastle United

Legfrissebb hírek

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
1 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
16 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.08.17. 19:25

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00
Ezek is érdekelhetik