MU: Solskjaert véglegesítették, három évre írt alá – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.28. 10:04
A Manchester United labdarúgócsapata hivatalos honlapján közölte, hogy véglegesítette ideiglenes menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer megbízatását. A norvég szakember három idényre kötelezte el magát.

SZAVAZÁS

Ön szerint jó döntés volt az MU-tól Solskjaer véglegesítése?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Solskjaer – aki játékosként 366 mérkőzésen 126 gólt szerzett a Manchester United színeiben 1996 és 2007 között – 2018 decemberében vette át a csapat irányítását ideiglenes menedzserként a távozó José Mourinhótól. Repülőrajtot vett vele a csapat, első nyolc mérkőzését egyaránt megnyerte. Solskjaer 19 eddigi meccsén 14 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség a mérlege. Amióta ő felel a szakmai munkáért az MU-nál, egy csapat sem szerzett több pontot a Premier League-ben.

„Már az első napomon otthon éreztem magam. Megtisztelő volt a Manchester United játékosának lenni, ahogy most edzőnek lenni is az. Az elmúlt néhány hónap fantasztikus volt, szeretném megköszönni mindenkinek a kemény munkát. Erről a munkáról álmodtam mindig, remélem, folytatni tudjuk a sikeres szereplésünket, amit megérdemel a nagyszerű szurkolótáborunk” – idézi a Manchester United honlapja Solskjaert.

„Ole eredményei önmagukért beszélnek. Ehhez hozzájárul az általa hozott tapasztalat, a fiataloknak adott játéklehetőség és a klub kultúrájának megértése. Ezek a dolgok mind alkalmassá teszik őt arra, hogy előrevigye a Manchester Unitedet. Szeretnék gratulálni neki és a stábjának a jól megérdemelt kinevezéshez. A klub minden dolgozója és a szurkolótábor is támogatja őt abban, hogy új szintre emelje a csapatot, és újra történelmet írjunk” – így Ed Woodward alelnök.

A Manchester United szombaton a Watfordot fogadja a Premier League-ben.


Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
15 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik