MU: Sir Alex Ferguson elmondta, miért kellett visszavonulnia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.19. 10:40
null
Felesége miatt döntött a visszavonulás mellett Sir Alex Ferguson (Fotó: AFP)
Sir Alex Ferguson, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United korábbi menedzsere már több mint két éve visszavonult. A skót szakember most elmondta, miért kellett otthagynia a „vörös ördögök” kispadját.

Ferguson 71 évesen hagyott fel a menedzserkedéssel, ám így is sokakat meglepett 2013-ban. A 38 trófeát elhódító szakember elárulta, nem volt tervben a visszavonulása, az élet azonban mégis úgy hozta, hogy így kellett döntenie. Sógornője, Bridget Robertson (aki felesége, Cathy ikertestvére volt) halála miatt fejezte be az edzősködést.

„Egészen biztosan folytattam volna, ha nem így alakul – mondta Ferguson a The Telegraphnak. – Egy nap láttam, ahogy Cathy tévét néz, majd feltekintett a plafonra. Tudtam, hogy elszigetelve érezte magát. Tudják, ő és Bridget ikertestvérek voltak.”

„Amikor elmondtam neki, hogy ezúttal valóban visszavonulok, láttam rajta, hogy nem ellenkezik. Tudtam, azt akarta, hogy megtegyem.”

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
2026.08.14. 20:42

Úszás: bejelentette a visszavonulását Florent Manaudou

Úszás
2026.08.14. 10:56

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
2026.08.12. 11:36

Utolsó idényére készül az olaszok vk-második sízője

Téli sportok
2026.08.05. 09:36

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59

Fiatal walesi kapust igazolt a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.27. 11:55

Az idény végén visszavonul az első japán Grand Slam-torna döntős, Nisikori Kei

Tenisz
2026.07.27. 11:06