MU: rasszista botrány lehet a Lukaku előtt tisztelgő nótából

2017.09.19. 10:10
A Manchester United egy antirasszista szervezettel közösen azt fontolgatja, hogy vizsgálatot indít egy szurkolói csoportja ellen, amely az egyik nótájában Romelu Lukaku férfiasságának méretéről énekel.

Az MU vezetőségének figyelmét a Kick It Out nevű antirasszista szervezet hívta fel arra, hogy az egyik dal – amely szerint Romelu Lukaku mekkora férfiassággal rendelkezik – sértő, ugyanis arra emlékeztet, hogy a feketék nagyobb pénisszel rendelkeznek, mint a fehérek.

Bár a nóta nyilván nem sértő szándékkal született, hanem éppen ellenkezőleg, a klub felveszi a kapcsolatot az angol Labdarúgó-szövetséggel.

„A dal szövege támadó és diszkriminatív. Ez a rasszista megnyilvánulás akkor is elfogadhatatlan, ha az alapvető szándék a játékos támogatása. A Manchester Uniteddel és a szövetséggel együttműködve szeretnénk elérni, hogy ezek eltűnjenek a futballpályákról” – mondta a Kick It Out szóvivője.

A szezonban már a Chelsea-nek is meggyűlt a baja egy nyáron érkezett csatárának szóló nótával, és a játékos is megkérte a rajongókat, ne énekeljék többé a Tottenhamet becsmérlő dalt.

Legfrissebb hírek

Három gól szöglet után: az Arsenal legyőzte a Chelsea-t a PL-forduló rangadóján

Angol labdarúgás
2 órája

Az MU a második félidőben fordítva verte meg a Crystal Palace-t

Angol labdarúgás
4 órája

„Fejlődünk, ez egyértelmű” – a Liverpool új fegyveréről beszélt Arne Slot

Angol labdarúgás
11 órája

Hiába a Leeds bátor játéka, Semenyo gólja elég volt a Citynek az üdvösséghez

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:31

Mi volt itt?! Két gólt is elvett a Burnley-től a VAR, hétgólos meccsen nyert a Brentford

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:13

Szoboszlai gólpasszal jelentkezett, a Liverpool hétgólos meccsen legyőzte a West Hamet

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:02

Videó: Szoboszlai gólpasszából duplázta meg előnyét a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:41

Tóth Alex a hajrában állt be, a Bournemouth otthon ikszelt a Sunderlanddel

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:35
Ezek is érdekelhetik