MU: Mourinho elmondta, mikor térhet vissza Ibra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.25. 19:34
José Mourinho, a Manchester United menedzsere nem hiszi, hogy Zlatan Ibrahimovic már a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében rendelkezésére állna a sérülése után.

A portugál szakember azt is közölte, hogy a svéd csatárt nevezi a legrangosabb európai kupasorozatra, azonban csak azért, mert van szabad hely a 25 fős listán.

„Karácsony után, januárban térhet vissza, de nincs pontos elképzelésem" – mondta Mourinho a 35 éves játékosról, aki csütörtökön írt alá egy újabb évre a „vörös ördögökhöz”.

Ibrahimovic április 20-án a belga Anderlecht elleni Európa Liga-negyeddöntőn szenvedett térdszalagszakadást, majd klubja nem élt opciós jogával, nem hosszabbította meg a szerződését. A támadó, aki az elmúlt idényben 46 mérkőzésen 28 gólt szerzett, azóta a közösségi médiában fotókon és videókon adta a világ, valamint együttese tudtára, hogy jól halad a felépülése. A rehabilitáció egyébként az angol klub központjában zajlott.

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
6 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
11 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
Tegnap, 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31
Ezek is érdekelhetik