MU: meghosszabbították Mourinho szerződését – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.25. 18:09
null
José Mourinho szerződését 2020-ig meghosszabbították (Fotó: AFP)
A Manchester United labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2020-ig szerződést hosszabbított José Mourinhóval, az együttes portugál menedzserével.

 

José Mourinhót 2016 májusában nevezték ki a Manchester United élére, akkor hároméves megállapodást írt alá. A 2019-ben lejáró szerződését most egy esztendővel, 2020 nyaráig meghosszabbították, valamint további egyéves opciót is belefoglaltak.

A portugál szakember az első szezonjában megnyerte az angol Ligakupát, valamint az Európa-ligát, míg jelenleg a városi rivális Manchester City mögött második a Premier League-ben, s még áll a Bajnokok Ligájában és az FA-kupában is a csapatával.

„Nagy megtiszteltetés és büszkeség, hogy én lehetek a Manchester United menedzsere. Nagy köszönetet szeretnék mondani a tulajdonosoknak és Woodward úrnak, hogy elismerik az odaadásom és azt a kemény munkát, amit itt végzek. Boldog vagyok, hogy úgy érzik, én vagyok a megfelelő menedzser ennek a nagyszerű klubnak a vezetésére a közeljövőben” – mondta Mourinho a szerződés aláírása után.

Manchester United on Twitter

We are delighted to announce Jose Mourinho has signed an extension to his contract with #MUFC. Club statement: https://t.co/vbGhXWbjcA



 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
10 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
Tegnap, 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik