MU: itt a Falcao-történet vége? LvG sokat sejtetőt nyilatkozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.26. 19:10
null
Falcao manchesteri kalandja eddig nem sikertörténet (Fotó: Twitter)
Mint beszámoltunk róla, a Manchester United 3–0-s vereséget szenvedett az Evertontól. Louis van Gaal, a vesztes csapat menedzsere elmondta, miért cserélte le Marouane Fellainit, azt, hogy Wayne Rooney megsérült, valamint Radamel Falcaóval kapcsolatban is sokat sejtető kijelentést tett.

Rooneyt a 88. percben cserélte le a holland, mivel a támadó térdsérülést szenvedett, ám egyelőre nem lehet tudni, mennyit kell kihagynia. Az angol helyére Robin van Persie állt be, aki most tért vissza hosszabb kényszerpihenőt követően. Van Gaal elmondta azt is, miért cserélte le Fellainit a szünetben.

„Le kellett hoznom, mert már volt egy sárga lapja, és úgy láttam, az Everton játékosai provokálták – mondta Van Gaal. – Nem voltam benne biztos, hogy be tudta volna fejezni a mérkőzést. Nemcsak emiatt hoztam ezt a döntést, hanem az eredmény okán is. Igaz, másokat is lehozhattam volna…”

Az MU menedzsere gratulált az Evertonnak, úgy érezte, ellenfelük agresszívabban játszott. A szakember Falcaóról is szót ejtett.

„Lehet mondani, hogy Falcaónak nincs szerencséje. Kedvelem őt emberként úgy, ahogy Danny Welbecket és Chicharitót is, jól játszotta Chelsea ellen is, peches volt, hogy nem talált be.”

„Ha szezonról szezonra képtelen vagy kiharcolni a helyedet a kezdőcsapatban, akkor eljön az idő, hogy új kihívás után kell nézned. Ezért küldtem el Welbecket és Chicharitót, most pedig beszélnem kell Falcaóval is…”

A kolumbiai kölcsönszerződése a nyáron lejár, azt követően visszatér a Monacóhoz. Az MU-nak opciós joga van Falcao megvásárlására, ám egyre kevésbé valószínű, hogy él is vele.

 

Legfrissebb hírek

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
19 órája

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09

Potya góllal nyert az Arsenal, és duplán örülhet, miután csak ikszelt a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.03.04. 22:36

Csökkentették Maguire felfüggesztett börtönbüntetését, a játékos ismét fellebbez

Angol labdarúgás
2026.03.04. 17:46

Az MU a második félidőben fordítva verte meg a Crystal Palace-t

Angol labdarúgás
2026.03.01. 16:59

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
2026.02.27. 14:33

Tóth Alex először kezdett a Bournemouthban, a „cseresznyések” fordítottak Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.02.10. 23:15

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.02.07. 15:30
Ezek is érdekelhetik