MU: De Gea nem foglalkozik a Barcelona érdeklődésével

Vágólapra másolva!
2013.03.22. 17:06
David de Gea, a Manchester United labdarúgócsapatának spanyol kapusa nemrégiben adott nyilatkozatában elmondta, nem különösebben foglalkoztatja a Barcelona érdeklődése, hiszen az a célja, hogy a „vörös ördögökkel" nyerjen trófeákat.

A 22 esztendős játékos neve azok után került szóba a katalánoknál, hogy Víctor Valdés bejelentette, nem hosszabbítja meg a 2014 júniusában lejáró szerződését, és nem elképzelhetetlen, hogy már az idén nyáron távozik.

„Tudom, hogy az én nevem is szóba került a Barcelonánál, de szerződés köt a Manchester Unitedhez, amelyben nagyon jól érzem magam. A katalánoknál egyébként még mindig Valdés a kapus, az én otthonom pedig Madrid, egy nap szeretnék visszatérni – emlékezett vissza az Atlético Madridnál eltöltött éveire a kapus. – De remélem, hosszú ideig maradhatok az MU-nál, és rengeteg címet nyerhetek vele."

De Gea szerződése 2016 nyaráig szól a Premier League listavezetőjénél.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik