MU: Bruno Fernandesé a legszebb szeptemberi PL-gól – videók

2023.10.16. 13:51
null
Bruno Fernandes lövése segítette egyetlen szeptemberi győzelméhez a Manchester Unitedet (Fotó: Getty Images)
A Manchester United portugál támadó középpályása, Bruno Fernandes pályafutása során harmadik alkalommal nyerte a Premier League-ben az adott hónap legszebb góljának díját, s ezzel a klubjánál csúcstartó is lett, korábban egy MU-játékos sem zsebelte be háromszor ezt az elismerést. A 29 éves Fernandes a Burnley ellen, szeptember 23-án szerzett góljával aratta le a babérokat.

A Premier League-ben 2016 augusztusa óta díjazzák minden hónap legszebb gólját, a jelöltekre online közönségszavazással lehet voksolni, amelynek eredménye 10 százalékos súllyal számít bele a végeredménybe, amelyet egy 28 fős szakértői testület véleménye alapján hirdetnek ki.

Bruno Fernandes a Manchester United által szeptemberben egyetlen megnyert bajnoki mérkőzésén Jonny Evans remek felívelését bombázta kapásból a Burnley kapujába – ezzel ki is alakítva a találkozó 1–0-s végeredményét.

A portugál a díj történetében a második, aki harmadszor nyeri el azt, s az első aki mindháromszor ugyanannak a klubnak a játékosaként teszi ezt meg. Korábban Andros Townsend már nyert háromszor, kétszer a Crystal Palace, egyszer az Everton színeiben.

A 29 éves Fernandes először 2020 júniusában szerezte a hónap gólját, miután a Brighton ellen volt eredményes, majd 2021 februárjában az Everton elleni pimasz emelésével másodszor is övé lett a hónap legszebb gólja.

Legfrissebb hírek

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
2 órája

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
2026.11.06. 10:31

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
2026.11.05. 13:35

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04