MU: a világ leggazdagabb kapusa lehet De Geából

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.12. 07:49
A Real Madrid által erősen körüludvarolt David De Geához ragaszkodik jelenlegi klubcsapata, a Manchester United, és angol sajtóértesülések szerint ennek a szándékának jelentős anyagi nyomatékot adna. A spanyol labdarúgóból a világ legjobban kereső kapusa lehet.
De Geának eddig sem lehettek anyagi gondjai, ezek után pedig övé lehet a világ (Fotó: Reuters)
De Geának eddig sem lehettek anyagi gondjai, ezek után pedig övé lehet a világ (Fotó: Reuters)

 

A légiós szerződése 2016-ig érvényes, a manchesteriek azonban készek újat kötni vele, méghozzá új kondíciókkal. Ennek értelmében öt év alatt 36 millió fontot(!) keresne De Gea, ennél jobb paraméterekkel bíró szerződést futballkapus még nem kötött a történelemben. Sőt, heti 150 ezer fontos fizetésével a csúcsgázsin tartott mezőnyjátékosokkal is felveszi a versenyt.

A 24 éves kapus 2011 óta véd a manchesterieknél, de hiába érkezett jelentős nemzetközi tapasztalattal az Atlético Madridnál töltött éveket követően, időbe telt, amíg felvette a Premier League stílusát és tempóját. Mostanra azonban kiegyensúlyozott teljesítményre képes, pozíciója megkérdőjelezhetetlen. Aligha véletlen, hogy a spanyol válogatottnál és a Real Madridnál is Iker Casillas örökösét látják benne, aki hosszútávra jelenthet megoldást.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28
Ezek is érdekelhetik