MU: A mostani csapatban nincs, aki rombolná az egységet – Solskjaer

2020.05.21. 21:30
null
Solskjaer szerint most egységes a csapata (Fotó: AFP)
„Nincs szükségem s*ggekre” – mondta Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United menedzsere a klub hivatalos szurkolói magazinjának, amely a csapat újjáépítéséről faggatta a norvég szakembert.

Solskjaer az elmúlt egy évben megvált többek között Alexis Sáncheztől, Romelu Lukakutól, Chris Smallingtól, Matteo Darmiantól, Marcos Rojótól és Ander Herrerától, és olyan labdarúgókat vásárolt, mint Aaron Wan-Bissaka, Harry Maguire vagy Bruno Fernandes. Solskjaer úgy érzi, rájuk lehet építeni.

„Inkább legyen egy lyuk a keretemben, mint egy s*gg – mondta Solskjaer. – Nagyon fontosak a személyiségek, ez a csapatról kell, hogy szóljon. Kell, hogy a játékosok önérzetesek legyenek, de tudniuk kell alkalmazkodni is.”

Solskjaer elmondta, 2019 márciusában, a PSG elleni BL-továbbjutás után valami megtört a csapatában, a játékosok mentálisan elfáradtak, a gárda hozzáállása negatív lett, és több játékos inkább magával foglalkozott a csapat helyett.

„A mostani csapat hozzáállása sokkal jobb. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, mindenkinek fel kell fognia, hogy nem lehet mindig a pályán. A mostani csapatban nincs olyan ember, aki rombolná az egységet” – mondta Solskjaer.

A norvég szerint a nehéz időkben ütközik ki, kire lehet számítani.

„Ha nyerünk, minden szép és jó. Arra viszont csak a nehéz időkben kapsz választ, hogy kit érdemes megtartanod, kiben érdemes bíznod. Tavaly Párizs után jött el ez a nehéz időszak, akkor derült ki számomra, kikre építhetek hosszú távon. És azt is láttam, min kell javítanunk” – fogalmazott Solskjaer, akinek a szavai elgondolkodtatóak lehetnek az elmúlt időszakban távozók számára.

Legfrissebb hírek

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
23 órája

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
2026.11.05. 13:35

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.11.01. 14:03