HIRDETÉS
HIRDETÉS
BACSKAI JÁNOS 2018.08.09 16:24 Frissítve: 2018.08.09 19:43

MRY alatt az Arsenal: mire mennek az erősítésekkel?

Miután túléltük az iskolai időszakot, a tanárokat/diákokat, kiélveztük a világbajnokság és a kora nyár minden örömét, készülünk/emlékezünk/számot vetünk/keresztet vetünk a nyaralásra, elkezdődik az aratási időszak: ezen a nyáron is dől a pénz a topligás futballisták révén a menedzserek silójába.

HIRDETÉS
Bernd Lenót a nyáron igazolta át az Arsenal (Fotó: AFP)

 

Ugyan mára már tükörsimára koptatták a „legendás” jelzőt, de hosszas gondolkodás után sem találtunk kifejezőbbet Arsene Wengerre és az ő ARSENALOS munkálkodására: ugyan a közelmúltbeli sikerek elmaradásáért sokan kritizálják, de a gazdasági és játékospolitikai folyamatokkal szemben ő sem képes hosszútávot úszni. Ahogyan az lenni szokott, tíz év múlva a tavalyi és tavalyelőtti legmérgesebb kritikusai fogják majd könnyes szemmel bezzegezni őt és korát, tény és való, három bajnoki címe (1998, 2002, 2004) és hét FA-kupa-aranya (1998, 2002, 2003, 2005, 2014, 2015, 2017) feledteti azt, hogy a Bajnokok Ligájában nem jött össze a fránya, nagyon várt aranyérem.

 NYÁRI TRANSZFERSOROZAT
Manchester City: Mourinho és Sarri is belekavart Guardiola BL-levesébe
Micsoda Pool lesz ez! A legdrágább kapus, védő és szűrő is Kloppé
 Manchester United: két sztár még jön. Vagy Mourinho megy…
 A Real Madrid kétszeresen is világrekordhoz segítette a Chelsea-t

A legnagyobb kritikusai is elismerik, hogy utolsó két arsenalos idényében a maga részéről mindent megtett a bajnoki arany visszahódításáért: amíg 2015 nyarán egyetlen mezőnyjátékost sem szerzett, még ingyen sem (topliga-rekord, és a télen sem virította az euróhalmokat, mert csak Mohamed Elnenit vette meg), addig tavalyelőtt 107 millió eurót költött a Granit Xhaka, Shkodran Mustafi, Lucas Pérez, Aszano Takuma, Rob Holding sorra (Serge Gnabryt közben elsumálokta tőle a Bayern München), tavaly meg a két átigazolási ablakban Londonba csalogatta valamivel ennél is többért a Pierre-Emerick Aubameyang, Alexandre Lacazette, Konsztantinosz Mavropanosz, Henrih Mhitarjan, Sead Kolasinac sort, egyben elengedve a már nagyon menőkés Alexis Sánchez mellett Alex Oxlade-Chamberlaint, Theo Walcottot, Olivier Giroud-t, Francis Coquelint, Wojciech Szczesnyt, Gabriel Paulistát és Kieran Gibbset is.

Ha már itt tartunk: szerény véleményünk szerint nem elkopott a Wenger-varázs, nem az „öreg” szeme lett homályos vagy a hozzáértése párolgott el, mint a napon és a szomszéd kartávolságán belül felejtett szilvapálinka, hanem megváltozott maga a futball, a világ és a futballvilág, ma már esélye sem lenne elszipkázni a topcsapatok elől mégoly hatalmas összegért sem évről évre egy Dennis Bergkampot, Thierry Henryt, Marc Overmarsot, Freddie Ljungberget, Robin van Persie-t, Tomás Rosickyt, Robert Pires-t vagy Patrick Vieirát, fillérekért elhozni nagy csapatoktól egy Nicolas Anelkát vagy egy Cesc Fabregast. Ma már a középszerű angol tehetségekért húszmilliókat kérnek, a Ligue 2-ből sem egyszerű tízmillión alul épkézláb igazolást nyélbe ütni, egy klasszisnak még csak nagy elfogultsággal sem nevezhető támadó árcédulája is 5-össel kezdődik.

A relatíve sok pénz sem egyenlő az erősítéssel, az elmúlt négy esztendőben (ez ugyebár gyakorlatilag három átigazolási időszakot jelent) a legalább 14 millióért vettek közül Alexis Sánchez, Calum Chambers, Gabriel Paulista, Lucas Pérez és Mathieu Debuchy sincs már a klubnál.

Wenger utóda némileg meglepő módon a Párizsból érkező Unai Emery lett, aki ugyebár ott abszolúte el volt kényeztetve az átigazolások terén, de nem a franciaországi, hanem a sevillai munkássága döntött mellette, amikor a spanyol középcsapattal rendre megszorongatta a három ottani nagy kényes pontjait, közben az Európa-ligában mesterhármast ért el.

Most úgy kapott 80 millió eurót az átigazolásokra, hogy nem kellett ehhez eladnia senkit sem (Wenger az utolsó idényében 119 millióért vásárolt ugyan, de 122-ért elengedett labdarúgókat): nem rengeti meg London piros-fehér részét az utóbbi években rengeteget sérült Santi Cazorla távozása, Chuba Akpom eladása vagy a be nem vált fiatalok közül Aszano, Matt Macey és Calum Chambers kölcsönadása, de igaz ez Per Mertesacker visszavonulására is. Sokan sajnálják azonban, hogy a saját nevelésű Jack Wilshere szerződését nem hosszabbították meg, ő az előző idényben csaknem háromezer percet játszott a csapatban, Lucas Pérez kérője a West Ham United, a Sporting CP, a Lazio és a Frosinone volt, végül az előbbi mellett döntött (tízmilliónál is többet bukott rajta az Arsenal).

Ellenben Emery igazolt máris egy fél csapatot: a védelem jobb oldalára érkezett ingyen a Juventustól Stephan Lichtsteiner, aki ugyan már elhullajtotta fiatalsága hímporát, lévén 34 és fél éves, de egy idényen át még bírja a Premier League húsdarálóját; a védelem középére jött egy jó topligás bekk, a 16 millió euróért megvett Szokratisz Papasztathopulosz, aki hamar megtalálja a közös nyelvet Mustafival – és a frissiben igazolt német kapussal, a Bayer Leverkusentől érkezett Bernd Lenóval.

A wengeri hagyományokat folytatva kelt át a csatornán a Ligue 2-ből egy tizenéves fiatal, a francia Mattéo Guendouzi, akiért a modern kornak megfelelően így is nyolcmillió eurót kellett fizetni, míg a nyári topvétel a maga 30 millió eurójával az apró uruguayi munkagép, Lucas Torreira. Aki eddig aggódott amiatt, hogy mire lehet képes egy 168 centiméteres apróság a Serie A-ban, miatta megnyugodhatott, most a Premier League-ben is bizonyíthat a 22 éves dél-amerikai minitorpedó.

A Pierre-Emerick Aubameyang, Alexandre Lacazette, Danny Welbeck trió miatt a nyáron csak két középcsatár neve merült fel, a volt milanos, ma már torinói, 14–15 millióért árult M'Baye Niang és az FC Bruges Wesleyje; a szélsők közül Ante Rebic, a világbajnokságon is látott Cristian Pavón és a fél világgal tárgyaló, lejárt szerződésű Bernard mellett felbukkant a 44 milliós ajánlattal megkínált müncheni Kingsley Coman neve is.

Nem meglepő az Emery révén jól ismert friss világbajnok középpályással, Steven Nzonzival kapcsolatos pletyka sem (a sevillai középpályás visszautasította már a Romát, mert évi négymilliós bért kér, holmi 2.9 millióssal nem éri be, a kivásárlási ára 39 millió euró. A mester többször látta a La Ligában személyesen is a ma már barcelonai André Gomest, Torreira megvétele után pedig tényleg kézenfekvő elmerengeni a válogatottbeli társ, Rodrigo Bentancur leigazolásán, ráadásul éppen kiárusítást tart a Juventus.

Középső védőből soha nem elég, a legmeglepőbb kiszemelt ide a lengyel tini, a majdnem 190 centiméterre nőtt Sebastian Walukiewicz, a freiburgi Caglar Söyüncü neve már ismerős rovatunk olvasóinak – a bayernes Jérome Boateng leigazolása pedig sokkal több lenne egyszerű üzletnél.

Mondjuk ezt azért, mert szerény véleményünk szerint a német korunk egyik legjobb hátvédje, és még fejlődni is tudna, ha elkerülnék a sérülések (ha hisz a balszerencse áradásában, akkor természetesen nem igazol majd éppen az Arsenalhoz), igazi vezére lenne az új ágyús hadnak, és megszerzése azt bizonyítaná, hogy a leggazdagabb csapatok legjobbjait is képes megszerezni a klub.

Éppen ezért kevés az esély Boateng megvételére – teszik hozzá gyorsan a fanyalgók. A legújabb kiszemelt sokkal olcsóbb, de nem annyira jó az előrejátékban: ő a horvát Domagoj Vida, akit a vb után már csak harmincmillió euró körüli összegért engedne el a Besiktas. Annak azonban nem örülnének az Arsenal-fanok, ha Vidára (az első angol ajánlat állítólag húszmillió euró) a Juventustól vagy a Galatasaraytól érkezne pénz, mégpedig Shkodran Mustafi játékjogáért cserébe.

Egy tízest Vida kikiáltási árára is rá kell tenni a svájci balhátvédért, Ricardo Rodríguezért, akit Emery már Párizsba is hívott anno, majdnem háromszor ennyi lenne a Barcelona Ousmane Dembéléje, mármint akkor, ha igazak a Tuttomercatoweb és mások értesülései, és a katalánok készek lennének némi ráfizetéssel eladni a szélsőt. Egyesek szerint Dembélé először kölcsönbe érkezne, vételi opcióval, tíz plusz százas konstrukcióban. Az ügyelet segíti, hogy azzal tartja most a kapcsolatot Dembélé, aki annak idején Dortmundba vitte őt Rennes-ből: Sven Mislintattal.

Még életszagúbb ennél a leicesteri középső védő és védekező középpályás Wilfred Ndidi megszerzése.

Rodríguezre azért is lenne szükség, mert Nacho Monrealt kerülgeti a Real Sociedad, miközben Leno érkezése miatt Petr Cech szóba került korábbi klubjánál, a Chelsea-nél, de inkább David Ospina ír alá a Besiktashoz vagy a Nápolyhoz. A bőséges csatárválasztékot tekintve nem csoda, ha Danny Welbeck körül elkezdett legyeskedni a Bournemouth, a Southampton, az Everton és a Southampton (sőt egyesek szerint felajánlották őt cserealapként Vidáért), a Lazio monitorozza Alex Iwobit, Joel Campbell udvarlója pediglen a Deportivo La Coruna, a Lazio és a Genoa.

Mint írtunk már róla, a középső középpályás Aaron Ramsey-t csábítja a Chelsea, ám a walesit a Liverpool is tárt karokkal várja (a játékos ügynöksége hevesen tagadja, hogy védence heti 330 000 eurót kérne a hosszabbításért), némileg váratlanul Granit Xhakáért bejelentkezett az AS Roma. Távozhat még a brit sajtó szerint: Rob Holding és Mavropanosz.

ANGOL PREMIER LEAGUE, NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
2018

ARSENAL
Érkezett:
Lucas Torreira (Sampdoria, 30 000 000 euró), Bernd Leno (Bayer Leverkusen, 25 000 000), Szokratisz Papasztathopulosz (Borussia Dortmund, 16 000 000), Mattéo Guenduzi (Lorient, 8 000 000), Stephan Lichtsteiner (Juventus, ingyen)
Kölcsönből vissza: Emiliano Martínez (Getafe), Chuba Akpom (St. Truiden), Aszano Takuma (VfB Stuttgart), Joel Campbell (Betis), Lucas Pérez (Deportivo La Coruna), Krystian Bielik (Walsall), Carl Jenkinson (Birmingham City)
Távozott: Jack Wilshere (West Ham, i.), Santi Cazorla (Villarreal, i.), Per Mertesacker (visszavonult), Chuba Akpom (PAOK, 1 200 000), Lucas Pérez (West Ham, 4 400 000)
Kölcsönbe: Aszano Takuma (Hannover, 1 000 000), Matt Macey (Plymouth), Calum Chambers (Fulham)

AFC BOURNEMOUTH
Érkezett: David Brooks (Sheffield United, 11 300 000), Diego Rico (Leganés, 12 000 000), Jefferson Lerma (Levante, 28 000 000)
Kölcsönből vissza: Aaron Ramsdale (Chesterfield), Lewis Grabban (Aston Villa)
Távozott:
Benik Afobe (Wolverhampton, kuv., 11 400 000), Lewis Grabban (Nottingham Forest, 6 800 000), Max Gradel (Toulouse, kölcsön után végleg, 2 000 000), Adam Federici (Stoke City), Rhoys Wiggins (visszavonult)
Kölcsönbe: Emerson Hyndman (Bournemouth), Brad Smith (Seattle Sounders)

BURNLEY
Érkezett: Ben Gibson (Middlesbrough, 16 900 000), Matej Vydra (Derby County),
Joe Hart (Manchester City, 3 900 000)
Kölcsönből vissza: Chris Long (Northampton)
Távozott: Scott Arfield (Rangers, i.), Dean Marney (szerződése lejárt), Chris Long (Fleetwood, i.)
Kölcsönből vissza: Georges-Kevin N'Koudou (Tottenham)

BRIGHTON & HOVE ALBION
Érkezett: Bernardo (RB Leipzig, 10 000 000), Florin Andone (Deportivo La Coruna, 6 000 000), Leon Balogun (Mainz, i.), Jason Steele (Sunderland, i.), Percy Tau (Mamelodi Sundowns, 3 200 000), Yves Bissouma (Lille, 16 900 000), David Button (Fulham, 4 500 000), Alireza Dzsahanbahs (AZ, 19 000 000), Billy Arce (Independiente)
Kölcsönből vissza: Mathias Normann (Molde), Szufjan Ahannah (Sparta Rotterdam), Rohan Ince (Bury), Oliver Norwood (Fulham)
Távozott: Connor Goldson (Rangers, 3 400 000), Jamie Murphy (Rangers, kuv., 1 200 000), Uwe Hünemeier (Paderborn, i.), Liam Rosenior (visszavonult), Steve Sidwell (szl.), Rohan Ince (szl.), Tim Krul (Norwich City, i.), Sam Baldock (Reading, 3 900 000), Jiri Skalak (Millwall, 1 000 000), Niki Mäenpää (Bristol City, i.)
Kölcsönbe: Ales Mateju (Brescia), Billy Arce (Extremadura)
Kölcsönből vissza: Leonardo Ulloa (Leicester City)

CARDIFF CITY
Érkezett: Josh Murphy (Norwich City, 11 400 000), Bobby Reid (Bristol City, 11 350 000), Greg Cunningham (Preston North End, 4 000 000), Alex Smithies (Queens Park, 4 000 000)
Kölcsönből vissza: Stuart O'Keefe (Portsmouth), Omar Bogle (Peterborough), Lee Tomlin (Nottingham Forest)
Távozott: Greg Halford (szl.)
Kölcsönbe: Omar Bogle (Birmingham City)
Kölcsönből vissza: Marko Grujics (Liverpool), Yanic Wildschut (Norwich City), Armand Traoré (Nottingham Forest), Liam Feeney (Blackburn Rovers), Jamie Ward (Nottingham Forest), Craig Bryson (Derby County)

CHELSEA
Érkezett: Jorginho (Napoli, 57 000 000), Robert Green (Huddersfield, i.), Kepa Arrizabalaga (Athletic Bilbao, 80 000 000)
Kölcsönbe: Mateo Kovacic (Real Madrid)
Kölcsönből vissza: Nathan (Belenenses), Marco van Ginkel (PSV), Kenneth Omeruo (Kasimpasa), Cristian Cuevas (Twente), Matt Miazga (Vitesse), Michy Batshuayi (Borussia Dortmund), Mario Pasalic (Szpartak Moszkva), Todd Kane (Oxford United), Ola Aina (Hull City), Tomás Kalas (Fulham), Lewis Baker (Middlesbrough), Tammy Abraham (Swansea City), Kurt Zouma (Stoke City), Jamal Blackman (Sheffield United), Charly Musonda Jr. (Celtic), Lucas Piazón (Fulham), Ruben Loftus-Cheek (Crystal Palace), Michael Hector (Hull City), Jeremie Boga (Birmingham City)
Távozott: Matej Delac (Horsens, i.), Cristian Cuevas (szl.), Wallace Oliveira (szl.), Jeremie Boga (Sassuolo, 3 900 000), Thibaut Courtois (Real Madrid, 35 000 000)
Kölcsönbe: Eduardo (Vitesse), Lewis Baker (Leeds United), Jamal Blackman (Leeds United), Todd Kane (Hull City), Mario Pasalic (Atalanta, 1 000 000), Nathan (Atlético Mineiro), Matt Miazga (Nantes)

CRYSTAL PALACE
Érkezett: Vicente Guaita (Getafe, i.), Max Meyer (Schalke, i.), Cheikhou Kouyaté (West Ham, 10 700 000)
Kölcsönből vissza: Kordon Mutch (Vancouver Whitecaps), Sullay Kaikai (Charlton Athletic), Jonathan Williams (Sunderland)
Távozott: Damien Delaney (Cork City, i.), Yohan Cabaye (al-Naszr, i.), Le Csung Jong (szl.), Diego Cavalieri (szl.), Bakary Sako (szl.)
Kölcsönbe: Jaroslaw Jach (Rizespor)
Kölcsönből vissza: Erdal Rakip (Benfica), Ruben Loftus-Cheek (Chelsea), Tim Fosu-Mensah (Manchester United)

EVERTON
Érkezett: Richarlison (Watford, 45 000 000), Lucas Digne (Barcelona, 20 200 000)
Kölcsönből vissza: Henry Onyekuru (Anderlecht), Ademola Lookman (RB Leipzig), Sandro Ramírez (Sevilla), Kevin Mirallas (Olympiakosz), Matthew Pennington (Leeds United), Tyias Browning (Sunderland), Brendan Galloway (Sunderland), Muhamed Besic (Middlesbrough)
Távozott: Ramiro Funes (Villarreal, 9 000 000), Wayne Rooney (DC United, i.), Joel Robles (Betis, i.), Davy Klaassen (Werder Bremen, 13 500 000)
Kölcsönbe: Henry Onyekuru (Galatasaray, 800 000), Luke Garbutt (Oxford United), Shani Tarashaj (Grasshoppers), Kevin Mirallas (Fiorentina, 500 000), Ashley Williams (Stoke City)
Kölcsönből vissza: Eliaquim Mangala (Manchester City)

FULHAM FC
Érkezett: Jean Michaël Seri (Nice, 30 000 000), Maxime Le Marchand (Nice, 4 000 000), Fabri (Besiktas, 6 000 000), Alekszandar Mitrovics (Newcastle United, 20 200 000), Alfie Mawson (Swansea City, 16 850 000)
Kölcsönbe: André Schürrle (Borussia Dortmund, 400 000), Calum Chambers (Arsenal)
Kölcsönből vissza: George Williams (St. Johnstone), Cauley Woodrow (Bristol City)
Távozott: George Williams (Forest Green Rovers, i.), Ryan Fredericks (West Ham, i.), David Button (Brighton, 4 500 000)
Kölcsönbe: Tayo Edun (Ipswich)
Kölcsönből vissza: Tomás Kalas (Chelsea), Alekszandar Mitrovics (Newcastle United),
Oliver Norwood (Brighton), Matt Targett (Southampton), Lucas Piazón (Chelsea), Sheyi Ojo (Liverpool)

HUDDERSFIELD TOWN
Érkezett: Terence Kongolo (Monaco, kuv., 20 000 000), Ramadan Szobhi (Stoke City, 6 500 000), Florent Hadergjonaj (Ingolstadt, kuv., 5 000 000), Juninho Bacuna (Groningen, 2 500 000), Jonas Lössl (Mainz, kuv., 2 500 000), Ben Hamer (Leicester City, i.), Erik Durm (Borussia Dortmund), Adama Diakhaby (Monaco, 10 000 000)
Távozott: Dean Whitehead (visszavonult), Robert Green (szl.), Sean Scannell (Bradford City), Robert Green (Chelsea, i.), Tom Ince (Stoke City, 11 200 000)
Kölcsönbe: Joel Coleman (Shrewsbury)

LEICESTER CITY
Érkezett: James Maddison (Norwich City, 25 000 000), Ricardo Pereira     (FC Porto, 22 000 000), Jonny Evans (West Bromwich, 4 000 000), Danny Ward (Liverpool, 14 000 000), Rasid Gezzal (Monaco, 14 000 000), Filip Benkovic (Dinamo Zagreb, 14 500 000)
Kölcsönből vissza: Bartosz Kapustka (Freiburg), Ahmed Musa (CSZKA Moszkva), Nampalys Mendy (Nice), Andy King (Swansea City), Iszlam Szlimani (Newcastle United), Leonardo Ulloa (Brighton)
Távozott: Rijad Mahrez (Manchester City, 67 800 000), Ben Hamer (Huddersfield, i.), Robert Huth (szl.), Ahmed Musa (al-Naszr, 16 500 000), Scott Malone (Derby County)
Kölcsönbe: George Thomas (Scunthorpe United)
Kölcsönből vissza: Aleksandar Dragovic (Bayer Leverkusen) 

LIVERPOOL FC
Érkezett: Naby Keita (RB Leipzig, 60 000 000), Fabinho (Monaco, 50 000 000), Xherdan Shaqiri (Stoke City, 17 400 000), Alisson (Roma, 62 500 000)
Kölcsönből vissza: Divock Origi (Wolfsburg), Lazar Markovics (Anderlecht), Connor Randall (Heart), Daniel Sturridge (West Bromwich), Marko Grujics (Cardiff City), Sheyi Ojo (Fulham), Jon Flanagan (Bolton Wanderers)
Távozott: Emre Can (Juventus, i.), Jon Flanagan (Rangers, i.), Danny Ward (Leicester City, 14 000 000)
Kölcsönbe: Bogdán Ádám (Hibernian), Ben Woodburn (Sheffield United)

MANCHESTER CITY
Érkezett: Rijad Mahrez (Leicester City, 67 800 000), Philippe Sandler (PEC, 2 500 000), Daniel Arzani (Melbourne City)
Kölcsönből vissza: Erik Palmer-Brown (Kortrijk), Pablo Marí (NAC Breda), Aleix García (Girona), Jason Denayer (Galatasaray), Pablo Maffeo (Girona), Luka Ilics (Czvena zvezda), Olarenwaju Kayode (Sahtar Doneck), Anthony Cáceres (al-Vasz), Douglas Luiz (Girona), Patrick Roberts (Celtic), Joe Hart (West Ham), Eliaquim Mangala (Everton), Angus Gunn (Norwich City), Jack Harrison (Middlesbrough),
Mix Diskerud (IFK Göteborg)
Távozott:
Angus Gunn (Southampton, 11 300 000), Pablo Maffeo (VfB Stuttgart, 9 000 000), Olarenwaju Kayode (Sahtar Doneck, kuv., 3 000 000), Yaya Touré (szf.), Joe Hart (Burnley, 3 900 000)
Kölcsönbe: Anthony Cáceres (Melbourne City), Erik Palmer-Brown (NAC), Pablo Marí (Deportivo La Coruna), Mix Diskerud (Ulszan), Jack Harrison (Leeds United), Luka Ilics (NAC) 

MANCHESTER UNITED
Érkezett: Fred (Sahtar Doneck, 59 000 000), Diogo Dalot (FC Porto, 22 000 000), Lee Grant (Stoke City, 1 700 000)
Kölcsönből vissza: Andreas Pereira (Valencia), Tim Fosu-Mensah (Crystal Palace), Sam Johnstone (Aston Villa), Axel Tuanzebe (Aston Villa), James Wilson (Sheffield United)
Távozott: Sam Johnstone (West Bromwich, 7 350 000), Michael Carrick (visszavonult), Daley Blind (Ajax, 16 000 000)
Kölcsönbe: Cameron Borthwick-Jackson (Scunthorpe United), Axel Tuanzebe (Aston Villa), Joel Pereira (Vitória Setúbal)

NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Mikel Merino (Borussia Dortmund, kuv., 7 000 000), Martin Dubravka (Sparta Praha, kuv., 4 000 000), Ki Szung Jong (Swansea, i.), Fabian Schär (Deportivo La Coruna, 4 000 000), Muto Josinori (Mainz, 10 700 000)
Kölcsönbe: José Salomón Rondón (West Bromwich, 2 230 000)
Kölcsönből vissza: Matz Sels (Anderlecht), Rolando Aarons (Hellas Verona), Henri Saivet (Sivasspor), Asraf Lazaar (Benevento), Adam Armstrong (Blackburn Rovers), Freddie Woodman (Aberdeen), Alekszandar Mitrovics (Fulham), Ivan Toney (Scunthorpe), Jack Colback (Nottingham Forest)
Távozott: Mikel Merino (Real Sociedad, 12 000 000), Massadio Haidara (Lens, i.), Jesús Gámez (szl.), Matz Sels (RC Strasbourg, 4 000 000), Chancel Mbemba (FC Porto, 8 000 000), Alekszandar Mitrovics (Fulham, 20 200 000), Adam Armstrong (Blackburn Rovers, 1 900 000), Ivan Toney (Peterborough, 887 000)
Kölcsönbe: Iszlam Szlimani (Leicester City), Jack Colback (Nottingham Forest), Dwight Gayle (West Bromwich)

SOUTHAMPTON
Érkezett: Jannik Vestergaard (Borussia Mönchengladbach, 25 000 000), Mohamed Elyounoussi (FC Basel, 18 000 000), Angus Gunn (Manchester City, 11 300 000), Stuart Armstrong (Celtic, 7 950 000)
Kölcsönből vissza: Jordy Clasie (FC Bruges), Matt Targett (Fulham), Sam Gallagher (Birmingham City), Harrison Reed (Norwich City)
Távozott: Dusan Tadics (Ajax, 11 400 000), Florin Gardos (CSU Craiova, kuv., ingyen), Jérémy Pied (szl.)
Kölcsönbe: Guido Carrillo (Leganés), Szofian Bufal (Celta Vigo), Jordy Clasie (Feyenoord)

TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Vincent Janssen (Fenerbahce), Cameron Carter-Vickers (Ipswich), Georges-Kevin N'Koudou (Burnley), Josh Onomah (Aston Villa)
Távozott:

WATFORD
Érkezett: Gerard Deulofeu (Barcelona, kuk., 13 000 000), Adam Masina (Bologna, 5 000 000), Ken Sema (Östersunds, 2 250 000), Marc Navarro (Espanyol, 2 000 000), Ben Wilmot (Stevenage, 1 700 000), Ben Foster (West Bromwich)
Kölcsönből vissza: Adalberto Penaranda (Málaga), Nordin Amrabat (Leganés), Isaac Success (Málaga), Dimitri Foulquier (RC Strasbourg), Brice Dja Djédjé (Lens), Obbi Oulare (Antwerpen), Mauro Zárate (Vélez Sarsfield), Pontus Dahlberg (IFK Göteborg)
Távozott: Costel Pantilimon (Nottingham Forest, kuv., 1 500 000), Mauro Zárate (Boca Juniors), Nordin Amrabat (al-Naszr, 8 500 000), Richarlison (Everton, 45 000 000)
Kölcsönbe: Dodi Lukebakio (Fortuna Düsseldorf), Jerome Sinclair (Sunderland), Tommie Hoban (Aberdeen)
Kölcsönből vissza: André Carrillo (Benfica), Molla Wagué (Udinese), Oresztisz Karnezisz  (Udinese), Didier Ndong (Sunderland)

WEST HAM UNITED
Érkezett: Issa Diop (Toulouse, 25 000 000), Andrij Jarmolenko (Borussia Dortmund, 20 000 000), Lukasz Fabianski (Swansea City, 8 000 000), Ryan Fredericks (Fulham, i.), Jack Wilshere (Arsenal, i.), Fabian Balbuena (Corinthians, 4 000 000), Felipe Anderson (Lazio, 38 000 000), Lucas Pérez (Arsenal, 4 400 000)
Kölcsönből vissza: Reece Oxford (Borussia Mönchengladbach), Robert Snodgrass (Aston Villa), Reece Burke (Bolton Wanderers)
Távozott:  Reece Burke (Hull City, 1 700 000), James Collins (szl.), Patrice Evra (szl.), Cheikhou Kouyaté (Crystal Palace, 10 700 000)
Kölcsönből vissza: Jordan Hugill (Middlesbrough)
Kölcsönből vissza: Joao Mário (Inter), Joe Hart (Manchester City)

WOLVERHAMPTON WANDERERS
Érkezett: Diogo Jota (Atlético Madrid, 14 000 000), Willy Boly (FC Porto, kuv., 12 000 000), Léo Bonatini (al-Hilal, kuv., 4 000 000), Benik Afobe (Bournemouth, kuk., 11 400 000), Rui Patrício (Sporting CP, i.), Rúben Vinagre (Monaco B, kuk.), Joao Moutinho (Monaco, 5 600 000), Adama Traoré (Middlesbrough, 20 000 000)
Kölcsönbe: Leander Dendoncker (Anderlecht), Raúl Jiménez (Benfica, 3 000 000), Jonny Castro (Atlético Madrid)
Kölcsönből vissza: Joe Mason (Colorado Rapids), Paul Gladon (Heracles Almelo), Prince Oniangué (Angers), Ben Stevenson (Colchester United), Dominic Iorfa (Ipswich), Ben Marshall (Millwall), Michal Zyro (Charlton)
Távozott: Ben Marshall (Norwich City, 1 700 000), Jon Flatt (Scunthorpe United, i.), Prince Oniangué (Caen), Barry Douglas (Leeds United, 3 400 000), Carl Ikeme (visszavonult)
Kölcsönbe: Roderick Miranda (Olympiakosz), Benik Afobe (Stoke City), Rafa Mir (Las Palmas)
Kölcsönből vissza: Diogo Jota (Atlético Madrid), Alfred N'Diaye (Villarreal)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

SWANSEA CITY
Érkezett: Joel Asoro (Sunderland, 2 300 000), Yan Dhanda (Liverpool U23, i.), Jordi Govea (Real Madrid U19, i.), Kyle Bartley (West Bromwich, 4 500 000), Bersant Celina (Manchester City U23, 3 400 000), Barrie McKay (Nottingham Forest, 560 000)
Kölcsönből vissza: Jay Fulton (Wigan), Matt Grimes (Northampton), Oliver McBurnie (Barnsley), Franck Tabanou (Bafétimbi Gomis, Olympique Marseille), Borja Bastón (Málaga), Jefferson Montero (Getafe), Jordi Amat (Betis)
Távozott: Lukasz Fabianski (West Ham, 8 000 000), Roque Mesa (Sevilla, kuk., 6 000 000), Ki Szung Jong (Newcastle United, i.), Kenji Gorrá (CD Nacional, i.), Leon Britton (visszavonult), Ángel Rangel (szl.), Alfie Mawson (Fulham, 16 850 000)
Kölcsönbe: Borja Bastón (Alavés), André Ayew (Fenerbahce, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Tammy Abraham (Chelsea), Andy King (Leicester City)

STOKE CITY
Érkezett: Oghenekaro Etebo (Feirense, 7 200 000), Adam Federici (Bournemouth), James McClean (West Bromwich, 5 600 000), Tom Ince (Huddersfield, 11 200 000)
Kölcsönbe: Benik Afobe (Wolverhampton), Ashley Williams (Everton)
Kölcsönből vissza: Josh Tymon (MK Dons), Marc Muniesa (Girona), Bojan Krkic (Deportivo Alavés), Giannelli Imbula (Toulouse)
Távozott:
Xherdan Shaqiri (Liverpool, 14 700 000), Ramadan Szobhi (Huddersfield, 6 500 000), Marc Muniesa (Girona, 5 000 000), Lee Grant (Manchester United, 1 700 000), Stephen Ireland (szl.), Glen Johnson (szl.)
Kölcsönbe: Kevin Wimmer (Hannover, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Kurt Zouma (Chelsea), Jesé (PSG), Konsztantinosz Sztafilidisz (Augsburg)

WEST BROMWICH ALBION
Érkezett:
Sam Johnstone (Manchester United, 7 350 000), Conor Townsend (Scunthorpe United, 840 000)
Kölcsönbe: Dwight Gayle (Newcastle United), Tosin Adarabioyo (Manchester City U23)
Kölcsönből vissza: Csang Juning (Werder Bremen)
Távozott: Jonny Evans (Leicester City, 4 000 000), Ben Foster (Watford), Claudio Yacob (szl.), Gareth McAuley (szl.), Boaz Myhill (szl.), James Morrison (szl.), James McClean (Stoke City, 5 600 000)
Kölcsönbe: Csang Juning (Den Haag), José Salomón Rondón (Newcastle United, 2 230 000)
Kölcsönből vissza: Daniel Sturridge (Liverpool), Ali Gabr (Zamalek), Grzegorz Krychowiak (PSG)

Lezárva csütörtökön délben, vastaggal az elmúlt hét nap történései.

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.08.19 00:40:06

Angol labdarúgás ŐRI B. PÉTER

ALAPVONAL Guardiola szerint: „Bielsa a világ legjobb edzője. Jelentéktelen, hogy hány címet szerzett munkássága során. Ennél sokkal többet számít az a felbecsülhetetlen hatás, amelyet a játékosokra és a kollégáira gyakorolt”.

2018.08.18 17:09:26

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Kiváló mérkőzésen az „ágyúsok” kétgólos hátrányból még felálltak, ám végül kapituláltak.

2018.08.16 22:34:46

Angol labdarúgás MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL Az edzéseknél a legfeltűnőbb, hogy nagy hangsúlyt helyeznek az iskolázásra, »az elemek gyakorlása is olyan edzéstantárgy, amely csaknem mindennap műsoron van«.

2018.08.12 16:14:51

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Az Arsenal nem tudta megnehezíteni a bajnok dolgát • Sterling az 50. gólját szerezte a PL-ben.

2018.08.10 00:01:56

Angol labdarúgás BACSINSZKI ÁDÁM

PL-BEHARANGOZÓ. Az MU továbbra sem találja önmagát • Új időszak az Arsenalnál és a Chelsea-nél.

HIRDETÉS
HIRDETÉS