Monumentális edzőközponttal törne fel a Man. City

Vágólapra másolva!
2011.09.19. 19:20
null
Az új edzőközpont látványterve (Fotó: mcfc.co.uk)
Több millió fontból épülő edzőközpontot hozna létre az angol labdarúgó-élvonalban szereplő Manchester City – olvasható a klub hivatalos honlapján megjelent közleményben. A komplexum célja elsődlegesen az utánpótlás-játékosoknak megfelelő körülmények teremtése.

A Manchester City többhetes tárgyalássorozat – melynek során helyi lakosokkal, szurkolókkal és egyéb érdekelt felekkel egyeztettek – után hétfőn be is nyújtotta kérelmét az új edzőközpont építésére, mely Manchester keleti részén valósulhat meg.

A klub már a nyilvánossággal is megosztotta a beruházás látványtervét, mely a City honlapjának adatai szerint eddig mintegy 7000 látogatót vonzott, melyek mintegy 97 százaléka pozitív visszajelzést adott.

A tervezett fejlesztés egy nyolcvan hektáros területen fog megvalósulni, éppen a Manchester City stadionjával, az Etihad Stadiummal szemben, melyre építési engedély adható. A két létesítményt egy újonnan épített híd kötné össze.

Az új létesítménnyel a Manchester City lenne az első klub, mely megfelelne az angol labdarúgó-szövetség (FA) Elite Player Performance Plan nevű programjának 1. fokozatú létesítményi előírásainak.

A komplexum megépítésével minden egy helyen központosulna: az utánpótlás játékosok képzése, az első csapat tréningjei és a klub stratégiai tevékenysége. A klub elöljárói úgy vélik, hogy az edzőközpont megépítésével nagy előnyre tehetnének szert a fiatal tehetségek felkutatásában és beépítésében.

Itt épülhet a City új komplexuma (Fotó: mcfc.co.uk)
Itt épülhet a City új komplexuma (Fotó: mcfc.co.uk)

„Ez lehetne a klub történetének legfontosabb beruházása az új tulajdonos kinevezése óta. Ez része a City tízéves stratégiájának, mely a hosszú távon fenntartható sikert hivatott szolgálni. Az első fázis az FA-kupa megnyerése és a BL-be való bejutás volt. Az új létesítmény lehet a következő lépés" – mondta Brian Marwood, a Manchester City egyik elöljárójra.

AZ ÚJ KOMPLEXUM SZÁMOKBAN
– 400 fiatal játékos otthona, akik együtt tréningezhetnek az első csapattal
– Egy fél és 11 teljes méretű pálya az utánpótlás számára
– Egy fél és 4 teljes méretű pálya a felnőtt csapatok számára
– Egy 40 fő befogadására alkalmas alvóhely és tanterem
– Az első csapat számára egy teljesen új épület, melyben lesznek öltözők, konditerem, ebédlő és rehabilitációs központ
– Egy 7000 szurkoló befogadására képes stadion az utánpótlás-mérkőzések lebonyolítására
– Új iroda a klub és a média munkatársai számára
– Egy híd, mely összeköti az Etihad Stadiumot az Etihad Campusszal

„Tudjuk, hogy az utánpótlás-nevelés a klub központi eleme. Az átigazolási piacon történő befektetések segítettek abban, hogy elérjünk egy bizonyos szintet, hogy ott is maradjunk, ahhoz a játékosok képzésére is pénzt kell áldoznunk. Míg a szalagcímek az új igazolásainkról szóltak, a színfalak mögött történtek jelentős változások" – tette hozzá Marwood.

Nick Smith, a projekt egyik főtanácsadója rengeteg edzőkomplexumot látott már pályafutása során, azonban hiszi, hogy a Manchester Cityé lesz a legjobb a világon.

Marwood azt is elmondta, hogy a fejlesztés teljes költsége még nem tisztázott, a City már megvásárolta a föld nagy részét, melynek nagy része a korábban ott folyó ipari tevékenység miatt szennyezett, a tisztítása azonban már folyamatban van. A klub azt is megígérte, hogy 5.5 hektárnyi területet biztosít közösségi használatra és hozzájárult egy új, nyilvános uszoda építéséhez is.

Patrick Vieira, a korábbi francia válogatott klasszis jelenleg a Manchester City fejlesztési vezetője. A projekt láttán csak egy szó jutott eszébe: hihetetlen.

A projekt során mintegy 160 építőipari munkás juthat munkához, melyek 70 százalékát helyi lakosokból biztosítja a klub. Állandó munkát több mint 90-en kaphatnak, mely pozíciók 80 százalékát szintén helyi polgárokkal töltené be a City vezetősége. A komplexum a legmagasabb környezetvédelmi előírásokat betartva fog épülni, a biodiverzitás fenntartása érdekében több száz fát ültetnek a kerületben.

VIDEOFELVÉTEL A TERVEKRŐL


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik