Minden a Manchester United kedve szerint alakult

Vágólapra másolva!
2012.12.26. 18:22
null
Evans mindkét kapuba betalált, de végül ő is és a Manchester United is örülhetett (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 19. fordulójában a Newcastle hiába vezetett háromszor is a Manchester United otthonában, mégis pont nélkül térhet haza, csakúgy, mint a Manchester City a Sunderland stadionjából. A Chelsea behúzta a három pontot Norwichban, ahogy Gera Zoltánék is a QPR vendégeként.

MANCHESTER UNITED–NEWCASTLE

Szakadó esőben vette kezdetét a Manchester United és a Newcastle összecsapása, s ahogy az ilyen időben kötelező, jött is gyorsan a távoli lövés – egy eladott labdára Ba csapott le, majd lőtt kapura, a De Geáról kipattanót pedig Perch terelte közelről a kapuba (0–1).

Persze a hátrány nem jelentett újdonságot a hazai szurkolóknak, ebben a szezonban már ötödik alkalommal kerültek hátrányba, viszont a korábbi négyből hármat is megnyertek a „vörös ördögök"...

A 25. percig kellett várni az MU egyenlítésére: egy jobb oldali Van Persie-szabadrúgás után Chicharito lövését még védte Krul, de Evans reagált a leggyorsabban, és 3 méterről az üres kapuba szúrt (1–1).

Még mindig csak az első félóra végéhez közeledtünk, amikor Evans már a saját kapuját is bevette. Ez a mentési kísérlete során, Simpson lövését követően történt, pedig az ellenfél támadója, Cissé lesen volt, így ha a védő nem ér hozzá, kifelé jár szabadrúgás... (1–2)

Evans már a harmadik MU-játékos, aki valamely Premier League-mérkőzésen az ellenfél és a saját kapuját is bevette. David Beckham 2001-es, Blackburn elleni találkozója óta ez csak Wayne Rooneynak sikerült, igaz, ez utóbbi szintén ebben a kiírásban született.

A „szarkák" ezt követően sem hagytak fel persze a távoli lövésekkel, a 35. percben például Santon löketét kellett hatástalanítania De Geának, akinek ez csak üggyel-bajjal ment, majd a félidő hajrájához érkezve a lécnek kellett hárítania Marveaux 20 méteres szabadrúgását.

A fordulást követően Cissé beadásából Ba fejelt kapura, egy hazai játékosról azonban szögletre pattant a labda, majd az 58. percben ismét egyenlítettek a manchesteriek, nem meglepő módon távoli lövéssel: egy jobb oldali beadás még kijött a védőkről, ám csak Evráig, aki 18 méterről a bal alsóba lőtt – Krul csak hozzáéri tudott (2–2).

Sokáig ezúttal sem állt ikszre a mérkőzés, a 68. percben ugyanis egy félpályás bedobással a korábbi MU-játékos, Obertan indult meg, középre adására pedig Cissé érkezett nagyszerűen, és lőtt 8 méterről félmagasan a kapuba (2–3).

Még kevesebb ideig vezetett azonban a Newcastle! Van Persie 15 méteres, középre tartó lövését védte ugyan Krul, de a védők nem tudtak tisztázni, a labda pedig ismét eljutott a holland támadóhoz, aki másodjára már a bal alsóba lőtt (3–3).

Van Persie igencsak érzi a Newcastle kapuját – ez már a hetedik találata volt a „szarkák" ellen, ennél többet csak a Blackburn ellen szerzett (11).

Még mindig csupán a 73. percben jártunk, amikor jöhetett volna a hazaiak vezető gólja, Chicharito azonban hiába húzta el már a kapus mellett is a labdát, visszajátszását kivágták a védők.

A 78. percben Coloccini keze blokkolta Chicharito távoli lövését, a játékvezető azonban nem ítélte szándékosnak az esetet, majd Carrick belöbbölt labdáját Van Persie szúrta a kapu mellé.

A 80. percben Valencia jobb oldali beadására érkezett Chicharito, csukafejese azonban a kapufáról kifelé pattant. Hogy mégsem iksz lett a vége, arról a mexikói támadó tett, és az utolsó pillanatokban egy beívelt labdát Krul alatt a kapuba terelt (4–3).

A Manchester United háromszor is hátrányban volt, végül azonban mégis megszerezte a három pontot – ahogyan szokta.

ROONEY KIDŐLT

A mérkőzés után Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere elmondta az MUTV-nek, hogy Wayne Rooney edzésen összeszedett térdszalagsérülése miatt maradt ki a csapatból, és a következő hetekben is csak a lelátóról nézheti társait. Rooneyra az első jelentések szerint háromhetes kényszerpihenő vár.

A MÉRKŐZÉS GÓLÖSSZEFOGLALÓJA


Manchester United vs Newcastle 4:3 GOALS... by UCL2410

SUNDERLAND–MANCHESTER CITY

A manchesterinél lényegesen jobb körülmények fogadták Sunderlandben a címvédő Cityt, amelynek ráadásul igencsak fényes a Premier League-ben a karácsony második napján összehozott eddigi mérlege – konkrétan a legjobb –, hiszen 18, december 26-i mérkőzésből 15-öt megnyert, és csak egyet veszített el, még 2002-ben a Middlesbrough otthonában.

Az első komolyabb lehetőségre 18 percet kellett várni – ekkor Kompany fejelte a lécre a labdát. Öt perccel később Agüero próbálkozását Mignolet hatástalanította, míg újabb két perccel később Hartnak kellett résen lennie Sessegnon kísérletekor.

Az első félidő hátralévő részében apróbb sérülések mellett Zabaletáé is borzolta a kedélyeket, ám az argentin védő folytatni tudta a játékot.

A második játékrész elején aztán megszerezte a vezetést a Sunderland. Zabaleta maradt lent egy kontrakísérlet során, a hazaiak azonban nem álltak meg, és a korábbi Man. City-játékoshoz, Adam Johnsonhoz került a labda, aki a kaputól 20 méterre, a 16-os jobb sarkától a bal alsó irányába tekert, Hart alatt pedig besuhant a labda (1–0). Sőt, nem sokkal később Sessegnon növelhette volna az előnyt, de ellőtt keresztbe a kapu előtt.

Utóbbi egy órához közeledve ismét helyzetbe került, de gyenge próbálkozása után Hart kezében kötött ki a labda, majd Agüero lövését blokkolta Cuellar a büntetőterületen belül.

A 71. percben ismét az argentin került helyzetbe, ám Mignolet hárította a próbálkozását, majd Milner fölé szálló szabadrúgása után Agüero lapos lövését is védte a kapus.

A hajrában azonban nem hogy a vendégek kerültek közelebb az egyenlítéshez, de még örülhettek, hogy 1–0 maradt, Hartnak kellett többször is résen lennie, Sessegnon, Campbell és McClean helyzeténél. A sors fintora, hogy a végén is megmenthetett volna egy pontot a címvédő, azonban Milner lövése jócskán a léc fölé szállt, így a City sorozatban harmadik alkalommal kapott ki 1–0-ra a Sunderland otthonában.

JOHNSON TALÁLATA


Sunderland-Manchester City 1-0 Highlights All... by marcoxxx46

NORWICH–CHELSEA

A „kékek" az élklubokat előszeretettel megtréfáló Norwichhoz látogattak, ahol ebben a szezonban már az Arsenal (1–0), a Tottenham (2–1) és a Manchester United (1–0) is elesett korábban.

A 38. percben született meg a találkozó egyetlen gólja: Mata kapott labdát a 16-os előterében, 20 méterről pedig kilőtte a kapu bal oldalát (0–1).

A fordulás után mindkét oldalon adódtak gólszerzési lehetőségek. A Chelsea-nél a gólszerző, valamint Moses, míg hazai oldalon Snodgrass bizonyult igen aktívnak, ám újabb találat már nem született, így a londoniak négy pontra megközelítették a táblázaton a pontokat hullajtó Manchester Cityt.

A Norwich a második hazai vereségét szenvedte el a szezonban, Paul Lambert csapatát korábban csak a Liverpool tudta két vállra fektetni saját közönsége előtt.

MATA GÓLJA


Norwich 0 x 1 Chelsea = 32' Juan Mata by dm_50d7301c3a2f7

A további mérkőzéseken

Harry Redknapp tíz veretlen december 26-i PL-mérkőzést követően újra alulmaradt csapatával, ezúttal a QPR élén – Gera Zoltán együttese (West Brom) viszont az utóbbi 47 idegenbeli bajnokiján 45. alkalommal sem tudta megőrizni a kapuját a góltól. De a WBA legalább nyert (1–2). A magyar légiós végigjátszotta a találkozót, amelyen a hazaiak kapusa, Robert Green komikus öngólt szerzett.

A MÉRKŐZÉS GÓLÖSSZEFOGLALÓJA


QPR vs West Brom 1:2 GOALS HIGHLIGHTS by UCL2410

Berbatov igencsak érzi a karácsonyi játékot, ezúttal a Fulham színeiben a Southampton hálóját vette be – tavaly, még a MU tagjaként a Wigan ellen triplázni tudott (1–1).

Az Everton a Wigan elleni sikerrel ünnepelte Phil Neville 500. PL-mérkőzését – előtte Ryan Giggs, David James, Gary Speed, Frank Lampard, Emile Heskey és Sol Campbell érte el ezt a mérföldkövet. A Wigan elleni Osman-találattal már sorozatban a 16. PL-találkozón volt eredményes a liverpooli gárda, ez pedig a leghosszabb sorozat a szezonban (2–1).

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester United 19 15 1 3 48–28 +20 46
2. Manchester City 19 11 6 2 34–16 +18 39
3. Chelsea 18 10 5 3 37–17 +20 35
4. Everton 19 8 9 2 32–23 +9 33
5. West Bromwich Albion 19 10 3 6 28–23 +5 33
6. Arsenal 18 8 6 4 32–18 +14 30
7. Tottenham 18 9 3 6 30–25 +5 30
8. Liverpool 18 6 7 5 27–23 +4 25
8. Swansea 19 6 7 6 27–23 +4 25
10. Stoke City 18 5 10 3 15–13 +2 25
11. Norwich City 19 6 7 6 20–28 –8 25
12. West Ham 18 6 5 7 22–22 0 23
13. Sunderland 19 5 7 7 20–24 –4 22
14. Fulham 19 5 6 8 29–34 –5 21
15. Newcastle 19 5 5 9 23–30 –7 20
16. Aston Villa 18 4 6 8 15–32 –17 18
17. Southampton 18 4 4 10 23–34 –11 16
18. Wigan 19 4 3 12 19–35 –16 15
19. Reading 19 1 7 11 21–37 –16 10
20. Queens Park Rangers 19 1 7 11 16–33 –17 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik