Megleckéztette a Liverpoolt a Reading

Vágólapra másolva!
2010.01.13. 23:46
null
A Liverpoolnál komoly gondok vannak (Fotó: Reuters)
Címkék
A Liverpool nagy meglepetésre búcsúzott az angol labdarúgó FA-kupa további küzdelmeitől, miután hazai pályán, hosszabbítás után szenvedett 2–1-es vereséget a másodosztályú Readingtől. A Newcastle United ellenben bejutott a 4. fordulóba, miután legyőzte a Plymouth csapatát.

Megismételt mérkőzésekre került sor az angol FA-kupa szerdai játéknapján. A 3. körben a Liverpool nem bírt idegenben a Championshipben is csak a kiesés elkerüléséért küzdő Readinggel. Az első mérkőzésen idegenben 1–1-et játszott a Pool, amely most sem tudott javítani.

Hiába kerültek előnybe az első félidő végén a „vörösök", a Reading döntetlenre mentette a rendes játékidőt, majd a hosszabbításban 2–1-re meg is nyerte a mérkőzést.

Az első félidő hosszabbításában Steven Gerrard lövésébe ért bele szerencsétlenül Ryan Bertrand, így egy öngóllal szerezte meg a vezetést a Liverpool. A Reading nem játszott rosszabbul élvonalbeli riválisánál, amely mégis vezetett a szünetben.

A „vörösök" szurkolói, ha a mutatott játéknak nem is, annak örülhettek, hogy a mérkőzés közben biztossá vált, hogy Maxi Rodríguez az Atlético Madridot elhagyva három és fél évre aláírt a liverpooliakhoz.

A második félidőben a Reading, úgy tűnt, nem tud egyenlíteni. A 92. percben azonban elnémult az Anfield közönsége.

Shane Long ellen szabálytalankodott Joszi Benajun a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Gylfi Sigurdsson értékesítette. A ráadásban pedig a győzelmet is kicsikarta a másodosztály kiesőjelöltje. A 99. percben Long közeli fejese a Pool búcsúját jelentette.

A találkozón a magyar Gulácsi Péter végig a kispadon foglalt helyet.

 LIVERPOOL-READING 1-2
 
  

 

A Newcastle United könnyedén jutott a 4. fordulóba. A „szarkák" sikerében Peter Lövenkrands vállalta a legnagyobb szerepet, akinek mesterhármasával 3–0-ra nyert a csapat.

A St. James Parkban ezúttal nem kapott lehetőséget Kádár Tamás. A fiatal magyar védő a mai napon rosszullétre panaszkodott, ezért az orvosok nem javasolták neki a játékot.

FA-KUPA 
3. FORDULÓ, MEGISMÉTELT MÉRKŐZÉS
Liverpool–Reading (II) 1–2 – h. u. (Bertrand 45. – öngól, Sigurdsson 90. – tizenegyesből, Long 99.)
Newcastle (II)–Plymouth (II) 3–0 (Lövenkrands 10., 40., 72.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik