Manchester United: megérkezett a 80 millió eurós nagy fogás

2015.09.01. 18:18
null
Anthony Martial a Manhcester United mezével (Fotó: manutd.com)
Heves alkudozások után az angol Manchester United megegyezett az AS Monacóval a 19 éves támadó, Anthony Martial átigazolása ügyében: a játékos (ha minden előre kikötött feltétel teljesül) 80 millió euróért vált klubot.

 

A hét elején tudósított arról a francia L'Équipe, hogy a manchesteriek 50 millió eurót kínáltak a támadóért, de a hercegségbeliek legalább 70 milliót kértek, vagy 50 millió eurót plusz Javier Hernández játékjogát. Mivel a mexikói közben a Bayer Leverkusenhez távozott – 12 millió euróért – a franciák „beérték volna” Marcos Rojóval is, de végül csak pénzt kaptak.

Igaz, abból nem keveset: a L'Équipe szerint 50 millió euró üti a franciák markát most, 30 milliót pedig különböző bónuszok formájában később kaphatnak meg.

A középen és mindkét szélen bevethető Martial két éve ötmillió euróért érkezett Monacóba az Olympique Lyon tartalékjai közül, és az akkori eladó is részesül most az üzletből, korábbi hírek szerint tízmillió euró körüli összeggel. Korábban a Barcelona, a Tottenham és a Wolfsburg is érdeklődött a játékosért, az angolok már 25 millió eurót is ajánlottak, de a Monaco annyiért nem hajlott a megegyezésre, inkább meghosszabbította a francia válogatott kerettag szerződését 2019-ig.

Az MU újonca, aki négy évre írt alá, egyéves hosszabbítási lehetőséggel, minden idők legdrágább francia labdarúgója lesz, ha teljesül az átigazolási feltételek mindegyike, a jelenlegi rekorder Zinedine Zidane, akiért a Real Madrid 73.50 millió eurót adott.

„Anthony született tehetség, fiatal, sokoldalú támadó, hatalmas potenciállal. Egy ideje figyeljük már, roppant sokat fejlődött a Monacóban eltöltött évek alatt. Nagyon örülök, hogy megszerezte őt a Manchester United, ez a megfelelő klub arra, hogy fiatal játékosként tovább fejlődhessen. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy világklasszis legyen, de kell még neki kis idő, amíg alkalmazkodik és felveszi a Premier League ritmusát” – nyilatkozta róla menedzsere, Louis van Gaal.

„Nagyon örülök, hogy ide igazolhattam. Nagyon jól éreztem magam Monacóban, köszönetet szeretnék mondani a klubnak és a szurkolóknak mindazért, amit értem tettek. Mindig is a Premier League-ben szerettem volna játszani, és a világ legnagyobb egyesületében, ahogyan arról minden fiatal futballista álmodik. Nagyon várom már, hogy találkozhassak új csapattársaimmal, és együtt dolgozhassak Louis van Gaallal, aki annyi mindent elért már pályafutása során” – nyilatkozott szintén az MU honlapjának Martial, aki francia értesülések szerint évi 4.7 millió eurót keres majd.

Martial a legutóbbi idényben 12-szer volt eredményes, és adott öt gólpasszt is, néhány évvel idősebb testvére, Johan szintén profi labdarúgó, középső védő, egykor az U21-es válogatott tagja is volt, de a nyáron nem hosszabbított vele a Bastia.

 

Legfrissebb hírek

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – keddi transzferhíradó

Minden más foci
21 perce

Légiósok: Regensburgban folytatja Jánó Zétény

Minden más foci
3 órája

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
Tegnap, 17:03

Francia válogatott balhátvéddel erősített a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.09. 20:16

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

50 millió euróért igazolt francia válogatott középpályást a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.06. 20:06

Bejelentette a Real Madrid Yan Diomandé érkezését

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:21

Barcelona vagy Real Madrid? Rodri meghozta a döntést – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 15:50