Manchester United: Falcao a „vörös ördögöknél” - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.02. 02:32
null
Falcao az átigazolási piac legvégén a Manchester Unitedhez igazolt (Fotó: manutd.com)
A Manchester United labdarúgócsapata a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Radamel Falcao a klubnál folytatja a pályafutását.

A manchesteri klub tájékoztatása szerint Falcao a szezon végéig kölcsönbe érkezik, kölcsönszerződése lejártával pedig az MU-nak opciója lesz játékjogának végleges megszerzésére.

A klub nem hozott nyilvánosságra összeget az átigazolási ügyben, ám sajtóinformációk szerint az üzlet több mint 20 millió fontjába kerül az MU-nak, ebből 6 milliót tesz ki a kölcsön összege a Monacónak, a többi pedig a támadó kiemelkedően magas fizetésére megy el. A Daily Telegraph szerint Falcao 346 ezer fontot keres majd hetente, amivel a Premier League legjobban fizetett labdarúgója lesz.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ebben a szezonban kölcsönben a Manchester Unitedben futballozhatok. Az MU a legnagyobb klub a világon, és elkötelezett, hogy ismét a csúcsra érjen. Kíváncsian várom a közös munkát Louis van Gaallal, és szeretnék hozzájárulni a klub sikereihez ebben az izgalmas időszakban” – olvashatók Falcao szavai a manchesteri klubhonlapon.

„Nagyon örülök, hogy Radamel kölcsönbe hozzánk került ebben az idényben. Ő az egyik legjobb gólszerző a futball világában. A szerzett gól per mérkőzés mutatója önmagáért beszél, és amikor egy ilyen játékos elérhető, akkor azt a lehetőséget nem szabad elszalasztania az embernek” – nyilatkozta Louis van Gaal, a United menedzsere.

A 28 éves kolumbiai támadó tavaly 60 millió euróért került az Atlético Madridtól a Monacóhoz, ám a hercegségbeli klub az anyagi megszorításai miatt már nem ragaszkodott hozzá mindenáron.
Falcao a Portónál, az Atléticónál és a Monacónál az elmúlt évek során összesen 139 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és ezeken 104 gólt szerzett.

TRANSZFERHAJRÁ ÉLŐBEN – minden fontos átigazolási hír itt!

Legfrissebb hírek

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09

Ligue 1: pont nélkül maradt a Lens az újonc otthonában, nem tudta megelőzni a PSG-t

Francia labdarúgás
2026.03.14. 22:58

Potya góllal nyert az Arsenal, és duplán örülhet, miután csak ikszelt a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.03.04. 22:36

Csökkentették Maguire felfüggesztett börtönbüntetését, a játékos ismét fellebbez

Angol labdarúgás
2026.03.04. 17:46

Az MU a második félidőben fordítva verte meg a Crystal Palace-t

Angol labdarúgás
2026.03.01. 16:59

A kihagyott tizenegyes is belefért a PSG-nek, négypontosra nőtt az előnye a tabella élén

Francia labdarúgás
2026.02.28. 23:12

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
2026.02.27. 14:33

A Monaco megint vezetett, de a PSG megint talpra állt – nyolcaddöntős a címvédő

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik