Manchester: Rooney szülinapi partiján City-játékosok is buliztak

2011.10.24. 21:36
Címkék
A Manchester City két labdarúgója is hivatalos volt a városi rivális United klasszisának, Wayne Rooneynak a születésnapi partijára, amit vasárnap egy kínai étteremben rendeztek meg. A bulinak és a vendégeknek az adott különös felhangot, hogy arra csupán pár órával azt követően került sor, hogy a délutáni derbin a City a Premier League 9. fordulójában az Old Traffordon 6-1-gyel küldte padlóra a bajnoki címvédőt.

A kapus Joe Hart és a középpályás Gareth Barry kezdőként végig aktív részt vállalt a kiütéses sikerből, amivel bizony nem kis szomorúságot okoztak a hozzájuk hasonlóan szintén végig pályán lévő, de a vesztes csapatot erősítő ünnepeltnek.

Az angol dailymail.co.uk egy szemtanú elmondására hivatkozva arról számolt be, hogy Rooneyn sokáig látszódtak a mérkőzés okozta lelki sebek, minden bizonnyal máshol szeretett volna lenne, de idővel azért némiképp felengedett a 26. szülinapját ünneplő játékos.

„Épp a pultnál voltam, amikor megláttam a belépő két City-játékost – idézte a szemtanút a honlap. – Azt hiszem, Rooney sportemberi nagyságát és tartását bizonyítja, hogy ebben a helyzetben is képes volt bulizni az ősi riválist erősítő játékosokkal.”

Legfrissebb hírek

Az FIA-elnök kijelentette: visszatérnek a V8-as motorok az F1-be!

F1
7 perce

Női futsal MK: először lett kupagyőztes a TFSE

Minden más foci
27 perce

Superbike-vb: Nicolo Bulega nyerte a superpole-versenyt, Oliveirát mentő vitte el

Egyéb autó-motor
47 perce

Verstappen már nem utasnak érzi magát a Red Bullban; Russell nem aggódik a hátránya miatt

F1
1 órája

Hadjart kizárták a miami időmérőről – hivatalos

F1
1 órája

NB I: Paks–Debrecen

Labdarúgó NB I
1 órája

A DAC edzője: Ha négyszer kikapsz a Slovantól, akkor megérdemelten állnak ott, ahol...

Minden más foci
1 órája

A Porto 31-edszer bajnok, Mourinhóék lemaradtak az aranyról

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik