Manchester City: Y. Touré rábólintott a 45 millió fontra

Vágólapra másolva!
2013.04.04. 18:13
null
Yaya Touré 2017-ig marad a Manchester City játékosa (Fotó: mcfc.co.uk)
Négy évvel meghosszabbította szerződését Yaya Touré, az angol élvonalbeli Manchester City labdarúgócsapatának középpályása – adta hírül a klub hivatalos honlapja. Az elefántcsontparti válogatott játékos új kontraktusa 2017-ig szól, négy év alatt 45 millió fontot keres.

Az angol sajtó korábban megszellőztette, hogy Yaya Touré csütörtökön szerződést hosszabbít. A hírek igaznak bizonyultak, ugyanis a 29 éves középpályás ma alá is írta új kontraktusát, melynek értelmében 2017 nyaráig marad a Manchester City játékosa.

 

 

Az elefántcsontparti futballista állítólag nem volt hajlandó engedni fizetési igényeiből, így továbbra is 220 ezer fontot (azaz mintegy 78 millió forintot) tehet zsebre hetente.

„Amikor a Cityhez igazoltam, minden éjszaka arról álmodtam, hogy trófeát nyerek a csapattal. Most minden akörül forog, hogy a legjobb csapattá váljunk – mondta új szerződésének aláírása után Yaya Touré. – Sosem fogom elfelejteni, hogyan bántak velem a szurkolók és a klubvezetők, semmi sem lenne nagyobb megtiszteltetés, mint az, hogy a klubnál fejezhessem be pályafutásomat.”

Yaya Touré fontos játékosa a Manchester Citynek: ebben az idényben 33 mérkőzésen nyolc gólt szerzett és öt asszisztot osztott ki.

Legfrissebb hírek

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Eddig tartott a türelem: a West Ham kirúgta Graham Pottert – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 13:50

Angol Ligakupa: a Premier League-csatárlegenda mindkét fia bemutatkozott a Manchester Cityben

Angol labdarúgás
2025.09.25. 10:14
Ezek is érdekelhetik