Man. City: súlyos a brazil játékos sérülése – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.14. 18:19
null
A fiatal játékos arcán már itt látszik: nem csak egy horzsolásról van szó (Fotó: AFP)
Korábban beszámoltunk róla, hogy egybehangzó sajtóhírek szerint lábközépcsonttörést szenvedett a Manchester City futballistája, Gabriel Jesus – a hírt azóta a klub is megerősítette.

 

Jesus az AFC Bournemouth elleni, hétfő esti mérkőzésen sérült meg, és annak ellenére, hogy a saját lábán hagyta el a pályát, nem úszta meg a súlyos sérülést. A klub a saját honlapján megerősítette a korábbi híreket, melyek szerint a játékosnak eltört a lábközépcsontja, de további vizsgálatok szükségesek, hogy a felépülési idő is ismert legyen. Amennyiben a sajtóorgánumok nem tévednek, legalább két-három hónapot kell kihagynia a brazil futballistának.

Ezzel a sérüléssel mindenképpen balszerencsésen jár a csapat és a fiatal labdarúgó is: bár a City már tavaly nyáron megvette a 19 esztendős támadó játékjogát, a megegyezés értelmében csak télen váltott csapatot. Jól is ment neki a játék: négy Premier League-mérkőzésen három gólig és egy gólpasszig jutott.

Gabriel Jesus hónapokat hagyhat ki
Gabriel Jesus hónapokat hagyhat ki
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik