nemzetisport.hu 2017.05.26 20:45 Frissítve: 2017.05.26 21:07

Man. City: megvan Guardiola első nyári igazolása

A Manchester City hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette Bernardo Silvát a Monacótól. A 22 éves portugál játékos július elsején csatlakozik a csapathoz. Hogy hány évre írt alá, egyelőre nem tudni.


 

Bernardo Silva a következő szezonban már a Manchester Cityt erősíti (Fotó: AFP)

A ballábas szélső 2014 óta futballozott a Monacónál. A mögöttünk hagyott szezonban 58 tétmérkőzésen szerepelt a hercegségbelieknél, ezeken 11 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott.

A portugál játékos hivatalosan július elsejétől a Manchester City játékosa. A 20-as mezszámot kapta, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy hány évre kötelezte el magát.

„Guardiola a világ egyik legjobb edzője, ha nem a legjobb. Ha az embernek alkalma adódik, hogy ő eddze, arra nem lehet nemet mondani. Mindannyian tudjuk, hogy mit ért el a Barcelonával és a Bayern Münchennel és itt is trófeákat várnak tőle. Örülök, hogy vele együtt dolgozhatok.

Őszintén szólva, a City a világ egyik legjobb csapata. Remek érzés ehhez a klubhoz tartozni. Szerencsés vagyok, hogy itt lehetek és minden tőlem telhetőt meg fogok tenni azért, hogy segítsem a csapatot a céljaink elérésében” – fogalmazott Bernardo Silva.

A 12-szeres portugál válogatott futballista gépe csütörtök este szállt le Manchesterben, a mai nap folyamán pedig átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon. Bár az átigazolási díjat egyelőre nem lehet tudni, becslések szerint a manchesteriek 50 millió euró körüli összeget fizettek Bernardo Silváért, akit korábban a városi rivális Manchester Uniteddel és a Chelsea-vel is szóba hoztak.

A Manchester Citynél nagy átalakulás várható a nyár folyamán: Gaël Clichy, Pablo Zabaleta, Willy Caballero, Jesús Navas és Bacary Sagna biztosan máshol folytatja pályafutását, de mellettük további távozók is várhatóak. Ami az érkezőket illeti, hamarosan Kyle Walker ügyének a végére is pont kerülhet – az ő érkezését akár már pénteken bejelenthetik –, míg Bernardo Silva jelenlegi csapattársának, Benjamin Mendynek a megszerzésére szintén jó esély van.




 

2019.12.07 18:11:31

Angol labdarúgás M. G.

Guardiola csapatát szétkontrázta a United az első 30 percben, a címvédő csak szépíteni tudott.

2019.12.04 20:55:42

Angol labdarúgás M. G.

Jürgen Klopp a kispadra tette Szalahot és Firminót, a listavezető így is lelépte városi riválisát.

2019.12.04 12:57:18

Angol labdarúgás B. L.

A portugál a Tottenham trénereként tért vissza az MU otthonába, de csapata nem bírt Rashforddal.

2019.11.23 18:15:50

Angol labdarúgás M. G.

A londoniak vezettek az Etihadban, ám a címvédő, ha verejtékesen is, de begyűjtötte a fontos három pontot.

2019.11.10 12:00:34

Angol labdarúgás H. D.

A kérdéses szituációkból rosszul jött ki a Manchester City, amely két góllal kikapott az Anfielden.