Man. City: „Ha Guardiola akar valakit, a sejk csak megemeli az olaj árát”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.22. 21:14
null
Pep Guardiola már több mint egymilliárd eurót elköltött a Manchester Citynél (Fotó: AFP)
Uli Hoeness, a Bayern München labdarúgócsapatának elnöke egy Münchenben rendezett pénzügyi konferencián arról beszélt, hogy – a Pep Guardiolától szerzett információja szerint – hogyan működnek az átigazolások a dúsgazdag Manchester Citynél – írja a spanyol As.

 

Mint ismert, Pep Guardiola 2013 és 2016 között a Bayern München vezetőedzője volt. Uli Hoeness elmondása szerint azóta is barátok, ráadásul a spanyol szakember néhány érdekes információt is megosztott vele arról, hogyan is mennek a dolgok a Manchester Citynél, ha átigazolásokra kerül a sor.

„A barátom, Pep elárulta nekem, hogyan működik, amikor egy nagyjából százmillió eurós futballistát akar megszerezni. Először is összevág egy videót a játékosról, majd elviszi Manszúr sejknek. Ekkor rendeznek egy nagy lakomát, közben Pep megmutatja a videót, végül pedig elutalják a pénzt. Aztán másnap, a költségek fedezésére a sejk picit megemeli az olaj árát…” – fogalmazott Hoeness a konferencián.

Sajtóértesülések szerint Guardiola 2016 óta tartó regnálása alatt már több mint egymilliárd eurót költött el a Manchester City játékosok szerződtetésére.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik