Luis Suárezt nyolc mérkőzésről eltiltották

2011.12.20. 21:32
null
Suárez rasszista megjegyzést tett Evrára, súlyos árat fizetett érte (Fotó: Reuters - archív)
Címkék
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) fegyelmi bizottsága nyolc mérkőzésről tiltotta el Luis Suárezt, a Liverpool uruguayi válogatott támadóját, mivel rasszista megjegyzést tett a Manchester United hátvédjére, Patrice Evrára. A csatárt 40 ezer font pénzbüntetéssel is sújtották.

 

 

Suárez az október tizenötödikei, Manchester United elleni hazai bajnokin (1–1) került összetűzésben a vendégek hátvédjével, Patrice Evrával. Ezután rasszizmussal vádolták a 24 esztendős csatárt, s eljárás indult ellene.

Az FA független fegyelmi bizottsága kedden bejelentette, hogy Evra állításait Suárez ellen bizonyítottnak tekinti, s nyolc mérkőzésre szóló eltiltással sújtja a Liverpool támadóját, illetve 40 ezer fontos pénzbüntetéssel.

Suárez tagadja a vádakat, s tizennégy napja van fellebbezni a döntés ellen. Mint ismert, Kenny Dalglish, a Liverpool menedzsere az ügy során végig támogatta az uruguayi csatárt.

A Liverpool hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a klub meglepődött a döntésen, ugyanakkor csalódott is miatta, s minden bizonnyal fellebbez ellene.

Mint arról beszámoltunk, Suárez ellen még egy eljárást indítottak, amiért bemutatott a Fulham elleni idegenbeli bajnokin a Craven Cottage közönségének.

SUÁREZ: NAGYON NEHÉZ ÉS FÁJDALMAS NAP

Luis Suárez nagyon nehéz, fájdalmas napról írt twitter-oldalán, miután megtudta, hogy az angol szövetség nyolc mérkőzésről tiltotta el rasszizmus vádjával.

 

„Ez nap számomra és a családom számára is nagyon nehéz, fájdalmas nap. Köszönöm a támogatást, folytatom a munkát" – írta Suárez a twitteren a hírre reagálva, majd később hivatalos honlapján is jelentkezett.

 

„Bántanak a rasszizmusról szóló vádak. Csak annyit tudok mondani, hogy mindig is tiszteltem és tisztelek mindenkit. Mindannyian ugyanolyanok vagyunk. Mindig olyan érzésekkel lépek pályára, mint egy gyermek, aki élvezi, amit csinál, és nem pedig azért, hogy konfliktusokat okozzak."

 

Legfrissebb hírek

Vizes Eb: Milák Kristóf országos csúccsal döntős 50 pillangón

Úszás
28 perce

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
33 perce

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
40 perce

Edzőt váltott Szánthó Regő csapata

Minden más foci
47 perce

Két tizenéves a dobogó tetején a férfi strandröplabdázóknál

Röplabda
1 órája

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
2 órája

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Kissé messzebb esett az alma a fájától – interjú Németh Istvánnal és Németh Lucával

Képes Sport
2 órája