Liverpoolban, de nem az Anfielden dőlt el a bajnoki cím

Vágólapra másolva!
2019.05.13. 19:11
null
A Manchester City ezúttal 98 ponttal, egyetlen pont előnnyel, de újfent angol bajnok (Fotó: AFP)
Tizennégy bajnoki botlás nélkül. Ha csak a számokat nézzük, ennyi kellett a Manchester Citynek ahhoz, hogy megszerezze történelme hatodik angol bajnoki címét. A BBC sportrovata azonban felelevenít két olyan pillanatot a City tavaszából, amikor minden elúszhatott volna. A várva várt Premier League-serleg tényleg kétszer is a Liverpool kezében volt már? Guillem Balagué szakújságíró szerint egyetlen jó ütemű beszéd mentette meg a Cityt a bukástól – s nem Pep Guardiola mondta, hanem neki mondták.

 

VILLÁMGYORSAN FELKELTEK A PADLÓRÓL

A Tottenham játékosai talán még mindig az Etihad vendégöltözőjében ünnepeltek. Néhány helyiséggel odébb viszont rendkívül nyomott hangulat uralkodott. A BBC sportszakírója, Guillem Balagué beszámolója szerint ebben a szobában dőlt el a Manchester City sorsa a szezon hátralévő részére. Pep Guardiola irodájában síri csend honolt, hiába volt benn a sportigazgató, Txiki Begiristain, valamint újságíróból lett jobbkeze, Joan Patsy is.

A fenébe az egész Bajnokok Ligájával. Képtelenek vagyunk megcsinálni” – kiáltott fel egy elkeseredett hang – katalánul. Szinte ugyanebben a pillanatban nyílt az ajtó és lépett be rajta Kaldun al-Mubarak klubelnök.

Koncentráljunk a Premier League-re. Öt meccs választ el minket attól, hogy történelmet írjunk!” – idézi Balagué a klubvezető Guardiolához intézett állítólagos szavait. Szinte pont ugyanazokat a szavakat, amelyeket al-Mubarak egy évvel korábban is elmondott. A City 2018 áprilisában 2–0-s előnyről kikapott a Manchester Unitedtől, ezzel elszalasztva az esélyt, hogy már a tavasz közepén lezárja a bajnoki versenyfutást.

Meg fogjuk nyerni! Ha nem ezen a héten, akkor a következőn! Vagy az azutánin! Miért nem összpontosítunk arra, hogy az összes még elérhető rekordot megdöntsük?” – próbálta motiválni múlt tavasszal Guardiolát és a szakmai stábot. A City akkor (is) felállt: végül új PL-csúccsal, 100 ponttal szerezte meg a 2017–2018-as bajnoki elsőséget. Al-Mubarak pedig az idény végén az egész csapatot összehívta és prezentációt tartott az általuk megdöntött 19 rekordról…

A Tottenham elleni BL-kiesés a bajnoki hajrát is megpecsételhette volna (Fotó: AFP)
A Tottenham elleni BL-kiesés a bajnoki hajrát is megpecsételhette volna (Fotó: AFP)

Sosem fogjuk tudni teljesen irányítani a játékot. Egy nap viszont megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Még ha nem is jobb játékkal, mint amit ma bemutattunk. Gyerünk, nyerjük meg újra a bajnokságot! Nyerjük meg az FA-kupát! Ez így is, úgy is egy nagyszerű szezon, ha pedig ezt a két trófeát elhódítjuk, te leszel Anglia királya” – mondta Guardiolának ezúttal.

Másnap reggelre helyreállt a rend.

Persze a futballisták fejével még akadt némi dolga a szakmai stábnak. A BBC visszatekintése szerint különösen a kapust, Edersont viselték meg a történtek, aki úgy érezte, két gólban is benne volt.

Kulcsfontosságú volt, hogy a City már a hétvégén revansot vett a Tottenhamen: a bajnokságban 1–0-ra nyert Phil Foden 5. percben született fejes góljával. Négy nappal később jött a manchesteri derbi, és Guardiola csapata 2–0-ra győzött az Old Traffordon – az önbizalmuk helyreállt.

A LIVERPOOL A VÉGZETES ÜTÉST NEM VITTE BE

Guillem Balagué szerint ha még egy kulcshétvégét kell kiemelni a címvédéshez vezető rögös útról, akkor az január utolsó hétvégéje. 29-én a Manchester City a Newcastle-hoz látogatott. Sergio Agüero már az 1. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek, a második félidőben viszont jött Salomón Rondón és Matt Ritchie, s megfordították a mérkőzést.

Másnap a Liverpool a Leicestert fogadta az Anfielden. Sadio Mané 3. percben született gólja után pedig a virtuális tabellán – igaz, egy meccsel többet játszva – nyolcpontos előnyük volt Jürgen Kloppéknak a riválissal szemben. Aztán 1–1 lett a vége… Bár az előny pillanatnyilag nőtt, az utolsó ütést nem tudta bevinni a Pool.

A bajnoki cím Liverpoolban dőlt el, csak épp az Anfield helyett az Everton pályáján (Fotó: AFP)
A bajnoki cím Liverpoolban dőlt el, csak épp az Anfield helyett az Everton pályáján (Fotó: AFP)

A newcastle-i vereség után a Manchester City nyolc nap alatt három meccset nyert, nem akármilyen mérkőzéseket: otthon az Arsenalt és a Chelsea-t, idegenben az Evertont múlta felül. S több pontot nem is veszített.

Nem úgy a Liverpool, amely március 3-án, a City után bő három héttel csapott össze az Evertonnal és képtelennek bizonyult legyőzni. Ettől a pillanattól már nem a saját kezében volt a sorsa. Bár a tabellán elöl maradt, ez csak érzéki csalódás volt, a vesztett pontok terén már a manchesteriek voltak jobb helyzetben.

Belegondolt, hogy innentől kezdve minden mérkőzés olyan, akár egy FA-kupa-döntő?” – kérdezték Guardiolától. A katalán edző válasza volt talán a legmeglepőbb…

A Bajnokok Ligájában talán lesz még némi játékterünk” – kontrázott a menedzser.

Egy kivétellel minden „döntőt” behúzott a Manchester City. Egyedül a Tottenham elleni BL-odavágón kapott ki. Azon a mérkőzésen, ahol Guardiola – talán kicsit a pihentetés jegyében – több váratlant is húzott csapata összeállításában. Az ár? A már említett búcsú Európától.

Egy mesterhármas viszont így is meglehet. Ha nem is a legfényesebb.

Pep Guardiola a levegőben – egymás után másodszor nyerte meg a Premier League-et (Fotó: AFP)
Pep Guardiola a levegőben – egymás után másodszor nyerte meg a Premier League-et (Fotó: AFP)

A Ligakupa- és a Premier League-serleg mellé május 18-án az FA-kupáért járó trófea is a Manchester City vitrinjébe kerülhet, ehhez a PL-ben végül 11. helyen záró Watfordot kell legyőzni.

A Liverpool közben – amely egyszer kapott ki a bajnokságban, s a megszerzett 97 pontjával a 2017–2018-as idényt leszámítva bármikor máskor a Premier League bajnoka lehetett volna – június elsején a Bajnokok Ligája döntőjében vigasztalódhat.

Hogy Balagué története az utolsó betűig pontos-e, jó kérdés. Az mindenesetre biztos, a futball sokkal több, mint amit hétről hétre a pályán látunk belőle. S néha lehet, hogy csak egyetlen jól megfogalmazott mondaton múlik minden.

Így születnek a sportlegendák.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Manchester City 38 32 2 4 95–23 +72 98
2. Liverpool 38 30 7 1 89–22 +67 97
3. Chelsea 38 21 9 8 63–39 +24 72
4. Tottenham 38 23 2 13 67–39 +28 71
5. Arsenal 38 21 7 10 73–51 +22 70
6. Manchester United 38 19 9 10 65–54 +11 66
7. Wolverhampton 38 16 9 13 47–46 +1 57
8. Everton 38 15 9 14 54–46 +8 54
9. Leicester City 38 15 7 16 51–48 +3 52
10. West Ham United
38 15 7 16 52–55 –3 52
11. Watford 38 14 8 16 52–59 –7 50
12. Crystal Palace 38 14 7 17 51–53 –2 49
13. Newcastle 38 12 9 17 42–48 –6 45
14. AFC Bournemouth 38 13 6 19 56–70 –14 45
15. Burnley 38 11 7 20 45–68 –23 40
16. Southampton 38 9 12 17 45–65 –20 39
17. Brighton & Hove Albion 38 9 9 20 35–60 –25 36
18. Cardiff City 38 10 4 24 34–69 –35 34
19. Fulham 38 7 5 26 34–81 –47 26
20. Huddersfield Town 38 3 7 28 22–76 –54 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik