Liverpool: Steven Gerrard lemaradhat a szezon elejéről sérülése miatt

2011.06.22. 15:21
Címkék
Az ágyékműtétje után lábadozó liverpooli csapatkapitány, Steven Gerrard lemaradhat az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) augusztusi kezdetéről. Az angol középpályás szerint még négy-öt hét, mire újra edzésbe állhat.

Steven Gerrard március óta nem lépett pályára a Liverpoolban, amely vezére nélkül is jól teljesített a bajnokságban, ám végül lemaradt a nemzetközi kupaszereplést biztosító helyekről. A 31 éves középpályás bízik benne, hogy a hosszú kényszerpihenő után jobb erőnléti állapotban tér vissza, mint valaha.

„Még legalább négy-öt hét, mire újra teljes értékű munkát végezhetek, de úgy hiszem, sokkal jobb erőnléti állapotban térek majd vissza, mint valaha – kezdte mondandóját Gerrard. – Tizenhét éves korom óta megállás nélkül futballoztam, sohasem volt néhány hétnél hosszabb pihenőm."

„Jó, hogy kipihenhettem magam mentálisan, olyan erősnek érzem magam, mint még soha. Éhezem a sikerre, valami nagy durranással akarok visszatérni, hatalmas szezont szeretnék produkálni. Még mindig sok időm van hátra, szeretném trófeákkal befejezni a pályafutásomat" – tette hozzá a 89-szeres válogatott labdarúgó.

Legfrissebb hírek

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
20 perce

La Liga: Valencia–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
23 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
24 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
28 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
41 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
46 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
53 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
58 perce