Liverpool: Jürgen Klopp aggódik klasszisa fittsége miatt

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 09:14
null
Sadio Mané a hosszú idény befejezéseként döntőig menetelt a válogatottal (Fotó: AFP)
Míg a Liverpoolnál már az új idényre készülnek, Sadio Mané számára az előző sem fejeződött be: a szenegáli támadó pénteken az Afrikai Nemzetek Kupája fináléjában lesz érdekelt, és mivel Mané klubcsapatában 50 tétmeccsen lépett pályára, Jürgen Klopp aggódik, hogy játékosa nem lesz eléggé kipihent az augusztusi rajtra.

 

A Pool augusztus 4-én, a Manchester City elleni Community Shield-mérkőzéssel nyitja meg az új szezont, majd öt nappal később már a bajnokságban fogadja a Norwich Cityt – de vajon Manéval a fedélzeten?

„Meg kell várnunk a döntőt, és megnézni, hogyan érzi magát utána. Nagyon nehéz lesz, a City elleni meccsünk előtt tizenhat nappal ér véget számára az előző idény. Még nem hoztuk meg a döntést” – mondta Jürgen Klopp.

Jó hír ugyanakkor, hogy a Copa Américán résztvevő Roberto Firmino és Alisson, valamint a Manéhoz hasonlóan szintén az ANK-n szereplő Mohamed Szalah még júliusban csatlakozik a Franciaországban edzőtáborozó gárdához, s nekik jó esélyük van a játékra a Manchester City ellen.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53

Jürgen Klopp szerint nem ő, hanem Arne Slot vezeti ki a gödörből a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.10.21. 10:37

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

Közös képen az Újpest FC elnöke és Jürgen Klopp – nem véletlenül

Labdarúgó NB I
2025.10.14. 10:39

Kiállt Wirtz mellett a németek kapitánya; Klopp szerint száz évente születik ekkora tehetség

Angol labdarúgás
2025.10.12. 14:44

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03
Ezek is érdekelhetik