Liverpool: Hogy a BL-ben akarsz játszani? Mi a f.sz?! – Klopp

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.24. 21:37
null
Jürgen Klopp nem szeret alkudozni (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere nem az átigazolási időszakokban érzi a legjobban magát, ez kiderült a német mester korábbi nyilatkozataiból is. És most is egyértelművé tette, hogy nem kedveli az alkudozást. Pláne, ha nem fair a másik fél…

 

Jürgen Klopp nem épp az a típusú edző, aki teret enged sztárjátékosainak arra, hogy elszálljanak maguktól. A német mester sosem szerette azokat a futballistákat, akik nem tisztelik eléggé a klubjukat, és ennek elég egyértelműen hangot adott ezúttal is.

„Megőrülök, amikor egy játékos, akivel alkudozunk, azt mondja, szívesen jönne hozzánk, csak azért nem akar aláírni, mert nem vagyunk ott a Bajnokok Ligájában. Kiborít. Vagy amikor valamelyikük azért nem akar hosszabbítani, mert nem vagyunk ott az európai porondon. Mi a f.sz? Mégis mit gondolnak? Az a munkád, hogy velünk együtt elérd ezeket a célokat. Ha a BL-ben akarsz játszani, akkor játssz úgy, hogy a csapat eljusson a BL-ig. Szerencsére ezt a labdarúgóim is felfogták végre, és beért tizennégy hónap munkája, ott vagyunk a legjobbak közt!” – mondta az Anfield Roadon tartott sajtótájékoztatón a Liverpool mestere.

A „vörösök” a Bajnokok Ligája sorsolása után is bizakodhatnak, hiszen a Szpartak Moszkvával, a Sevillával és a Mariborral kerültek egy négyesbe.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2 órája

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

343 nappal később... Jürgen Klopp után Arne Slot is dalra fakadt az Anfielden – videó

Angol labdarúgás
2025.04.28. 12:08

Először bajnok magyar játékos a Premier League-ben – íme, az eddig győztes nemzetek

Angol labdarúgás
2025.04.27. 19:30

Vasárnap este bajnoki aranyérmet ünnepelhet Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.04.27. 08:55

Jürgen Kloppot akarja edzőnek a Real Madrid elnökének jobbkeze – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.22. 11:21

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:04
Ezek is érdekelhetik