Liverpool: három klub harcol Steven Gerrardért - sajtóhír

NSO / MTINSO / MTI
2015.01.02. 08:01
null
Az angolok szerint még ma bejelenti Gerrard, hogy a nyáron elhagyja a Liverpoolt (Fotó: Action Images)
Angol sajtóértesülések szerint három, az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő klub szeretné szerződtetni Steven Gerrardot, a Liverpool rutinos középpályását.

Amint arról beszámoltunk, Tony Barrett, a The Times újságírója csütörtök este írta ki a Twitteren, hogy Steven Gerrard hamarosan bejelenti az idény végi távozását.

A Liverpool nem cáfolta a 34 éves középpályás jövőjével kapcsolatban csütörtök éjjel megjelent híreket.

Egyes sajtóorgánumok – köztük a BBC és a Sky Sports – azt is tudni vélik, hogy Gerrard az Egyesült Államokban folytatja a pályafutását, és még pénteken sajtótájékoztatót tart, amelyen elmondja, hogyan tovább.

A Sky arról számolt be, hogy a játékos tárgyalásokat folytat a Los Angeles Galaxy, a New York Red Bulls és a New York City FC együttesével.

A középpályás az elmúlt 16 idényben 695 mérkőzést játszott és 180 gólt szerzett a „vörösöknél”, ahol 2003 óta ő a csapatkapitány.

December elején Brendan Rodgers vezetőedző még azt mondta, új szerződést kínálnak a klasszisnak. Hozzáfűzte viszont, hogy mivel a futballista már 34 éves, valószínűleg nem fog olyan sok lehetőséget kapni a jövőben, mint eddig.

Gerrard a válogatottságot ugyan a tavalyi brazíliai világbajnokság után lemondta, októberben jelezte, még nem áll szándékában visszavonulni.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs remekül védett, Callum Styles győztes gólt készített elő a Championshipben

Légiósok
11 órája

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Steven Gerrard áradozott Szoboszlai Dominikról: „Csapatkapitány lehet belőle”

Angol labdarúgás
2026.03.19. 10:35

Hivatalosan is hosszabbított Sallói Dániellel a Toronto FC

Minden más foci
2026.03.17. 19:38

Élete az amerikai-magyar foci – Gyékényesi János Pál

Képes Sport
2026.03.17. 11:06

Pintér Dániel először kezdett az Inter Miami felnőttcsapatában, amely Messi nélkül nem bírt a Charlotte-tal

Légiósok
2026.03.15. 08:11

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

Angol labdarúgás
2026.03.14. 09:29

Sallói Dániel bajnoki címről álmodik a Torontóval

Légiósok
2026.03.12. 10:20
Ezek is érdekelhetik