Liverpool: „Briliáns hozzáállást láttam” – Klopp a 0–4 után

Vágólapra másolva!
2020.07.03. 15:02
null
Klopp dicsérte játékosai hozzáállását a mérkőzés után (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Manchester City az első félidő második felében bemutatott remek játékának köszönhetően 4–0-ra legyőzte az újdonsült bajnok Liverpoolt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 32. fordulójában. A találkozót követően Jürgen Klopp, a „vörösök” trénere a vereség ellenére dicsérte játékosai hozzáállását.

„Ha abba az irányba akarjátok elvinni a sztorit, hogy nem fókuszáltunk a mérkőzésre, akkor tegyétek. Én briliáns hozzáállást láttam. Küzdelmet láttam. Nem úgy viselkedtünk, mint akik egy hete bajnokok lettek” – értékelt Jürgen Klopp a meccs után.

A Mersey-parti csapat 30 év után ismét megnyerte az angol bajnokságot, ezt követően pedig ünneplős képek és videók lepték el a közösségi oldalakat, de a német tréner szerint szó sincs arról, hogy a bajnok ne vette volna komolyan a találkozót, véleménye szerint a vereség mindig benne van a pakliban egy olyan képességű gárda ellen, mint az előző két PL-idényt megnyerő Manchester City.

„Ha van csapat a világon, amely képes így elpáholni minket, akkor az valószínűleg a City. Nem volt gördülékeny a játékunk, az biztos. Emellett a kiélezett párharcokban gyorsabbak voltak fejben, mint mi. Éltek a lehetőségeikkel, mi nem tudtuk ezt megtenni” – tette hozzá a német szakember, aki folytatta az ellenfél magasztalását:

„A City hihetetlen együttes. Láttam a manchesteriek meccseit, az idényben egyszer sem játszottak rosszul. Még amikor vereséget szenvedtek, akkor is igazán jó futballt játszottak” – vélekedett riválisáról Klopp.




ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ

Manchester City–Liverpool 4–0 (De Bruyne 25. – 11-esből, Sterling 35., Foden 45., Oxlade-Chamberlain 66. – öngól)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 32 28 2 2 70–25 +45 86
2. Manchester City 32 21 3 8 81–33 +48 66
3. Leicester City 32 16 7 9 60–31 +29 55
4. Chelsea 32 16 6 10 57–44 +13 54
5. Manchester United 32 14 10 8 51–31 +20 52
6. Wolverhampton 32 13 13 6 45–34 +11 52
7. Sheffield United 32 12 11 9 33–33 0 47
8. Arsenal 32 11 13 8 47–41 +6 46
9. Tottenham 32 12 9 11 51–44 +7 45
10. Burnley 32 13 6 13 37–45 –8 45
11. Everton 32 12 8 12 40–47 –7 44
12. Crystal Palace 32 11 9 12 28–37 –9 42
13. Newcastle 32 11 9 12 33–43 –10 42
14. Southampton 32 12 4 16 41–55 –14 40
15. Brighton & Hove Albion 32 7 12 13 34–44 –10 33
16. West Ham 32 8 6 18 38–56 –18 30
17. Watford 32 6 10 16 29–49 –20 28
18. Aston Villa 32 7 6 19 36–60 –24 27
19. Bournemouth 32 7 6 19 30–54 –24 27
20. Norwich City 32 5 6 21 25–60 –35 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik