Liverpool: Alisson október közepéig nem játszhat

MTI MTIMTI MTI
2019.09.13. 17:14
null
Alisson még augusztus elején sérült meg (Fotó: AFP)
Alisson Becker, a Bajnokok Ligája-címvédő Liverpool FC sérült labdarúgója október közepéig biztosan nem játszhat.

 

Ezt Jürgen Klopp, az együttes német menedzsere közölte a pénteki sajtótájékoztatón.

Az 52 éves szakember kiemelte: a brazil kapus súlyos vádlisérülése biztatóan javul, de a regenerációs folyamat felgyorsítására nem tudnak hatással lenni.

„Most már sokkal jobb a helyzet, ami jó hír számunkra és neki is. De még most sem tudjuk egészen biztosan, mikor térhet vissza. A terv az, hogy a következő válogatott szünet után bevethető legyen” – utalt a bajnokságok október közepén esedékes szünetére Klopp.

A 2019–2020-as idényben Alisson csapata első tétmérkőzését végigjátszotta, öt nappal később, a bajnoki nyitó fordulóban a Norwich ellen azonban sérülést szenvedett, és a 39. percben le kellett cserélni. Azóta a Liverpool négy tétmérkőzését hagyta ki.

Klopp együttese szombaton a Premier League-ben a Newcastle Unitedet fogadja, majd kedden a BL-csoportkör nyitányán a Napoli vendége lesz. Október közepéig további öt tétmérkőzés vár a Poolra, amely az októberi szünet utáni első mérkőzésén a Manchester Uniteddel találkozik.

A szintén sérülés miatt hiányzó Naby Keita állapotáról Klopp annyit mondott: a középpályás közel van a visszatéréshez, jövő héten már a csapattal készülhet.

Legfrissebb hírek

Klopp készen áll a kapitányságra, de intenzív tárgyalásokra lesz szükség

Foci vb 2026
8 órája

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:44

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.02. 18:38

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 16:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
2026.06.30. 04:16

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10
Ezek is érdekelhetik