Kuyt-mesterhármas, Suárez-mágia: a Liverpool elintézte az MU-t

Vágólapra másolva!
2011.03.06. 14:24
null
<a href="http://tudositas.nso.hu/genpage_tr_10766.html" target="_blank"><strong>KATTINTSON A KÉPRE A SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ!</strong></a>
A Liverpool nyerte meg az angol futballélet talán legnagyobb rangadóját: a „vörösök&quot; Dirk Kuyt mesterhármasával (no meg Luis Suárez szenzációs játékával) 3–1-re győztek az Anfielden az éllovas Manchester United ellen, teljesen megérdemelten. Az első félidő végén néhány percre nagyon eldurvult mérkőzésen megsérült Nani – a United nem csak rangadót vesztett, de lehet, hogy egy kulcsembere is kiesett.

Kenny Dalglish először nevezte Andy Carrollt bajnokira, így a téli átigazolási szezon egyik sztárja bemutatkozhat a Liverpoolban, ha a menedzser becseréli. Steven Gerrard vállalta a játékot, a másik oldalon a United elég viharvert hátsó alakzatában Brown és Smalling a két belső védő. Fletcher kimaradt, Berbatov, Rooney csatárkettőssel állt fel a vendégcsapat.

A harmadik percig kellett várni az első kisebb lehetőségre, a jobbhátvédbe visszakerült Glen Johnson

Most jól megmutattuk
Kellett már a liverpooli lelkeknek egy ilyen győzelem. Kenny lenyelte Fergie-t.

tört előre, majd lőtt középre. Egy perccel később Wes Brownnak kellett mentenie fejjel Maxi Rodríguez beadását, a Pool egyértelműen nagyobb erővel kezdett. Az első lövés is Maxi nevéhez fűződik, az argentin lapos és rendkívül pontatlan kísérlettel fejezett be egy akciót.

A United az első öt percet „túlélve” kiegyenlítettebbé tette a játékot, javítva a meccs elején pocsék labdabirtoklási mutatóján. A 14. percben Suárez tálalt a tizenhatoson belül álló Kuyt elé, de a holland nem bírta középre játszani a labdát – felszabadított az MU védősora. Tizenöt percig nem volt helyzet, bezzeg a tizenhatodikban Dimitar Berbatov a szívbajt hozta a hazaiakra: váratlanul ellőtte a labdát 19 méterről, amely egy pattanás után a jobb oldali kapufáról pattant mellé!

A Liverpool nem maradt adós: egy jobb oldali beadás után Raul Meireles fejelt balról keresztbe a tizenhatoson belül, Dirk Kuyt centikkel maradt le a labdáról, pedig ha eléri, simán gólt is szerezhetett volna. A 23. percben Kenny Dalglish cserélni kényszerült, a megsérült, combizmát fájlaló Fábio Aurélio helyére Szotirisz Kirjakosz állt be. A csere után újabb manchesteri lehetőség jött, Giggs bal oldali szögletét Brown fejelte kapura, a megpattanó labdát Raul Meirelesnek kellett kibikáznia a gólvonalról.

A 32. percben a Liverpool remek szögből végezhetett el szabadrúgást – Scholes megmozdulását látta szabálytalannak Dowd játékvezető –, Suárez legurítása után Gerrard laposan lőtt, a labda szögletre vágódott. Nem sokáig úszta meg a United: a 34. percben Suárez csodálatos szólóval halomra döntötte a vendégvédőket – négy ember kereste a labdát, teljesen esélytelenül a szenzációs cseleket bemutató uruguayival szemben –, középre lőtte a labdát, amelyet Dirk Kuyt gyakorlatilag a gólvonalról segített a hálóba. 1–0!

 

Egy perccel később Van der Sarnak kellett kifutva mentenie Maxi Rodríguez elől – a Liverpool félelmetesen felpörgött, és megpróbálta kihasználni a gól okozta manchesteri sokkot. Ki is használta, miután Nani visszajött védekezni, és gólt ajándékozott a Poolnak. Egy jobb oldali beadás után a hátrahúzódó portugál érthetetlen módon lassú, ívelt fejest küldött hátrafelé, gyakorlatilag feladva a labdát Kuytnek, aki köszönte szépen, és a hálóba stukkolt a teljesen kiszolgáltatott Van der Sar mellett – 2–0!

 

A félidő zárásaként Carragher rúgott hatalmasat Naniba cserébe egy sárga lapért, elszabadítva az indulatokat – a másik sárgát a Dowdnál reklamáló Van der Sar kapta. Nani hordágyon távozott. Egy perccel később előbb Maxi tartott rá Rafaelre, retorzióképp a feldühödött Rafael szállt bele iszonyatosan Lucasba (várható volt, hogy lesz retorzió), sárgát kapott – igazság szerint csak Dowd jóindulatának volt köszönhető, hogy mindkét csapat 11 játékossal fejezte be a félidőt. Nanit le kellett cserélni, „Chicharito” Hernández állt be a helyére – bátran mondhatjuk, hogy a portugálnak rettenetes délutánja volt.

2. FÉLIDŐ

A 49. percben megint az óriási kedvvel játszó Suárez varázsolt, emelgetése után Meireles lőtte középre a labdát, de a berobbanó Gerrard elől Van der Sar mentett. A holland kapus néhány perccel később megint csak Meireles labdáját kapta fel, a válasz egy Rooney-beadás és hatalmas Giggs-kapáslövés formájában érkezett, amely elzúgott a léc fölött.

A United ráérzett a ritmusra, Rooney előtt keletkezett lövőhelyzet, de a támadó lapos kísérletébe ketten is beleugrottak. A helyzet után egy szöglet átszállt a bal oldalra, Rooney visszaívelt a hosszúra, Hernández belestukkolt a labdába, Reina bravúrral mentett. Berbatov még így is a kapuba továbbíthatott volna, de Raul Meireles – immár másodszor a nap folyamán – a gólvonalról ki tudta vágni a labdát.

HUSZONEGY ÉV UTÁN

Kuyt előtt a legutóbbi Liverpool-játékos, aki az Anfielden mesterhármast szerzett a Manchester United ellen, Peter Beardsley volt 1990-ben – akkor is Dalglish ült a Pool kispadján.


Kuyt ezelőtt 2005 decemberében, a Willem II ellen, a Feyenoord színeiben szerzett mesterhármast. A Premier League történetében Egil Östenstad és David Bentley után Kuyt a harmadik, aki mesterhármast szerzett az MU ellen.

Fél perc telt el, amikor tizenhét méterről, középről, tökéletes pozícióból jutott szabadrúgáshoz a vendégcsapat, de Ryan Giggs csavarása a léc fölött szállt el. Egy kontra volt a válasz, a Gerrardtól tökéletes labdát kapó Raul Meireles nézhetett farkasszemet Van der Sarral, meg is célozta kissé kiszorított helyzetből a hosszút, de a kapus védeni tudott.

A 65. percben aztán a Liverpool újabb csapással küldte padlóra a Unitedet. Egy Suárez-szabadrúgást Van der Sar kitolt még a bal alsóból, de pont Dirk Kuyt elé, aki lesipuskás ösztönnel beindult, és senkitől nem zavartatva a hálóba lőtte a kipattanót, 3–0! Van der Sar alaposan benne volt... Kuyt mesterhármasa összesítve ha hat méterről született, persze ez nem kisebbíti a holland támadó érdemeit, aki először szerzett három gólt Premier League-mérkőzésen.

 

Őrjöngött az Anfield: a Liverpool a szezonban 
most játszott a legjobban (Fotó: Reuters)
Őrjöngött az Anfield: a Liverpool a szezonban most játszott a legjobban (Fotó: Reuters)

Tizenhat perccel a vége előtt lejött a kitűnő teljesítményt nyújtó Raul Meireles, a helyére pedig jött az angol átigazolási rekorder, a Liverpoolban most bemutatkozó Andy Carroll. A United elszúrt egy újabb kecsegtető szabadrúgást Rooney révén – semmi nem jött össze a vendégeknek.

A hajrában egy gyilkos erejű Gerrard-löket ment el a kapu mellett, Brown pedig kisöpörte Suárez lábát, a mezőny (egyik) legjobbja ordítva terült el a földön, majd lejött a pályáról. A nemes bosszú az ápolás után jött, az uruguayi kötényt adott Evrának, faképnél hagyta Brownt, majd amikor helyzetbe került, nagyon rosszul találta el a labdát. A 87. percben Carrick 18-ról eleresztett lövése szállt mellé, két perccel később Suárez vastaps kísérletében bandukolt le a pályáról – szenzációs meccse volt.

A 92. percben ha mást nem, szépítést ünnepelhettek a manchesteriek: Giggs nyesett be jobbal, „Chicharito” Hernández érkezett és a kapu jobb oldalába csúsztatott, 3–1. Nem osztott, nem szorzott: Suárez parádés játéka és Dirk Kuyt mesterhármasa győzelemig repítette a Liverpoolt, így az MU nem tudott ellépni az Arsenaltól – előnye a hétvégét követően három pont.

HERNÁNDEZ SZÉPÍTETT

 

PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ
LIVERPOOL–MANCHESTER UNITED 3–1 (2–0)
Anfield, 44 753 néző. Vezette: Dowd
Liverpool: Reina – G. Johnson, Skrtel, Carragher, Fábio Aurélio (Kirjakosz, 24.) – Maxi Rodríguez, Lucas, Raul Meireles (Carroll, 74.), Gerrard – Kuyt, Suárez (J. Cole, 89.)
Manchester Utd.: Van der Sar – Rafael (O'Shea, 76.), Brown, Smalling, Evra – Nani (J. Hernández, 45+5.), Carrick, Scholes (Fletcher, 84.), Giggs – Berbatov, Rooney
Gólszerző: Kuyt (34., 39., 65.), ill. J. Hernández (92.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 29 17 9 3 63–30 +33 60
2. Arsenal 28 17 6 5 57–27 +30 57
3. Manchester City 29 15 8 6 45–25 +20 53
4. Chelsea 27 14 6 7 48–23 +25 48
5. Tottenham 27 13 8 6 38–31 +7 47
6. Liverpool 29 12 6 11 39–36 +3 42
7. Bolton 29 10 10 9 42–40 +2 40
8. Sunderland 29 9 11 9 33–35 –2 38
9. Newcastle 29 9 9 11 44–41 +3 36
10. Everton 28 8 12 8 37–37 0 36
11. Fulham 29 7 14 8 32–31 +1 35
12. Stoke City 29 10 4 15 32–38 –6 34
13. Aston Villa 29 8 9 12 37–50 –13 33
14. Blackburn 29 9 5 15 37–49 –12 32
15. Blackpool 28 9 5 14 42–55 –13 32
16. West Bromwich Albion 29 8 8 13 39–54 –15 32
17. West Ham 29 7 10 12 36–49 –13 31
18. Birmingham 27 6 12 9 26–38 –12 30
19. Wolverhampton 28 8 4 16 31–46 –15 28
20. Wigan 29 5 12 12 27–50 –23 27
ÉRDEKESSÉGEK
A két klub rivalizálására jellemző, hogy 1964 óta nem igazolt át egy labdarúgó sem közvetlenül egyik csapatból a másikba. Összesen mindössze kilenc ilyen játékos van egyébként is…
A legutóbbi két anfieldi rangadót a Liverpool nyerte meg, 2002 és 2008 között viszont sorozatban hat bajnokit vívott meg legalább pontszerzéssel a United (ötször ráadásul nyert!)
A legtöbbször Ryan Giggs lépett pályára az északnyugati rangadón, a walesi szélső eddig 41 alkalommal élvezhette a meccs atmoszféráját.
A legutóbbi öt mérkőzés mérlege 3–0–2 a Manchester Unitednek. Január 9-én az MU nyerte meg az FA-kupában lejátszott rangadót 1–0-ra.
EGYMÁS ELLENI MÉRLEG
Az összmérleg: 71 MU-győzelem, 50 döntetlen, 60 Liverpool-siker
A bajnoki mérleg: 60 MU-győzelem, 43 döntetlen, 52 Liverpool-siker

TRÓFEAHALMOZÓK
LIVERPOOLI TRÓFEÁK MU-TRÓFEÁK
18 angol bajnoki cím 18 angol bajnoki cím
7 FA-kupa 11 FA-kupa
7 Ligakupa 4 Ligakupa
15 Community Shield 18 Community Shield
5 BEK/BL 3 BEK/BL
3 UEFA-kupa 1 KEK
3 európai Szuperkupa 1 európai Szuperkupa
1 Interkontinentális-kupa
1 klubvilágbajnoki cím
Összesen: 58 trófea Összesen: 58 trófea
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik