Kiütés! Ötöt kapott az Arsenal a Liverpool otthonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.08. 13:40
null
Skrtel duplájával indult a mérkőzés (Fotó: Action Images)
A Liverpool hazai pályán kiütötte az éllovas Arsenalt (5–1) az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulójának nyitó mérkőzésén. A hazaiak már az első percben megszerezték a vezetést, majd a következő 20 percben további három gólt rámoltak be, így gyakorlatilag az első félidőben eldöntötték az összecsapást.
EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

„Az a fontos, hogy reagálni tudjunk arra: ennél a mostani produkciónál, ami összességében gyenge volt, különb játékkal rukkoljunk ki (a következő meccsen) – értékelt Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere. – Nem összpontosítottunk eléggé, hiányzott belőlünk a lendület, a védelmünk végig nagyon sebezhető volt. Gratulálok a Liverpoolnak, hiszen jobb volt ma nálunk. Csak a szurkolóink voltak méltó partnerei az ellenfélnek.”

Wenger szerint a két korán beszedett gól után rögtön mély gödörben találta magát a csapata, ahonnan ezúttal nem volt kiút.

„Talán az lesz a legjobb, ha nem beszélek túl sokat, máris hazamegyek, és majd szerda este reagálunk (a most történtekre), mert ebben a produkcióban én is benne vagyok. Tudom, hogy most nemcsak bennem, hanem sokakban másokban is megfogalmazódik egy csomó kérdés, amelyekre szerdáig meg kell találnunk a választ” – utalt Wenger a könnyűnek éppen nem ígérkező szerda esti londoni bajnokira, amelyen a Manchester United lesz az ellenfél.

S hogy elérhető-e még a bajnoki cím? Wenger bízik benne, hogy igen; szerinte az ilyen vereségek után kulcskérdés, hogy le tudják-e vonni a megfelelő következtetéseket, és hasznosítani tudják-e őket.

„Most természetesen nagyon el vagyunk keseredve, de nem szabad, hogy elveszítsük a hitünket abban, hogy igenis meg tudjuk csinálni” – fogalmazott a francia szakember.

„Taktikailag briliánsak voltak a srácok, érződött rajtuk, milyen nagy kedvvel játszanak, mennyire éhezik a sikert. Ez nagyon fontos volt. Csodálatos teljesítményt nyújtottunk a nagyon nagy presztízsű párharcban” – lelkendezett Brendan Rodgers, a Liverpool szakvezetője.

Rodgers arról beszélt, hogy sokat gyakorolják a letámadást, és hogy amikor az jól megy, a passzjátékuk is sokkal hatékonyabb.

„Nemcsak az eredményre, hanem a mutatott teljesítményre is illik a földöntúli jelző. Nagyon elégedett vagyok, mivel a történtek újabb bizonyítékul szolgálnak arra, hogy folyamatosan fejlődünk.”

A liverpooli menedzser elismerte, hogy volt egy-két meccs, amit elszúrtak, összességében azonban kétség sem férhet ahhoz, hogy a szezon nagy részében kiemelkedőt nyújt a sok tehetséges fiatalt felvonultató csapata.

„A cél az, hogy a lehető legjobb helyen végezzünk, de természetesen nem szabad szem elől téveszteni a sok riválist. Igyekszünk továbbra is jól összpontosítani, fejben rendben lenni, és olyan pozícióban maradni, ahonnan versenyben lehetünk a bajnoki címért” – jelölte meg a nagy célt Rodgers.

A „vörösöknek” nem lesz egyszerű dolguk, hiszen az Arsenal elleni előző négy hazai meccsüket elveszítették. Bajnoki mérkőzésen legutóbb 2007 márciusában sikerült diadalmaskodniuk az Anfielden a hazaiaknak, akkor Peter Crouch triplája kellett a 4–1-es sikerhez.

Nagy reményekkel várhatta a mérkőzést a Liverpool, hiszen hazai pályán legutóbb a városi rivális Evertont ütötte ki Brendan Rodgers legénysége. A hazaiaknak egy perc sem kellett, hogy megszerezzék a vezetést az éllovas ellen: Steven Gerrard ívelt be szabadrúgást a bal oldalról, a berobbanó Martin Skrtelről lemaradtak a londoniak, a védő pedig közvetlen közelről a hálóba juttatta a labdát (1–0).

A Liverpool már az elejétől kezdve kezében tartotta az irányítást, abszolút a hazaiak akarata érvényesült a pályán. A 10. percben ennek újabb gól lett az eredménye, a Liverpool lemásolta első találatát. Gerrard ezúttal szögletből kanyarított középre, Skrtelre ismét nem figyeltek az Arsenal védői, a szlovák válogatott hátvéd 11 méterről, középről a jobb felsőbe fejelt (2–0).

Nem sokkal később jöhetett volna a harmadik liverpooli gól, Suárez indította a ziccerben kilépő Sturridge-ot, aki azonban tíz méterről mellé lőtt. A 14. percben az uruguayi válogatott csatár került közel a gólszerzéshez, a kifejelt szögletet követően hozzá pattant a labda, felpörgette magának és 20 méterről kapura fordult, lövése a jobb oldali kapufáról pattant ki.

A 17. percben megint mattolta az Arsenalt a Pool: kontra végén Suárez adott be laposan a jobb oldalról, a középen érkező Raheem Sterling öt méterről gurított a jobb alsóba, a lengyel kapusnak nem volt esélye (3–0).

A 20. percig kellett várni a következő hazai gólra: ekkor egy labdaszerzést követően Philippe Coutinho indította a két védő között jól kilépő Sturridge-ot, aki 15 méterről, higgadtan a jobb alsóba gurított a kiszolgáltatott helyzetben lévő Szczesny mellett (4–0).

Az első félidő második felében többet volt a labda az Arsenalnál, ám gólt nem tudott szerezni Arsene Wenger legénysége, amely négygólos hátrányba került már a szünetre, ezzel gyakorlatilag el is veszítette a mérkőzést.

A fordulás után a Liverpool ott folytatta, ahol az első játékrészben abbahagyta. Az 52. percben Raheem Sterling kapott kiváló indítást az Arsenal védelme mögött, szépen átvette a labdát, és 10 méterről Szczesnybe lőtt, majd a kipattanót az üres kapuba gurította (5–0).

A 60. percben elégelte meg Arsene Wenger csapata szenvedését, és hármat cserélt, beküldte Tomás Rosickyt, Kieran Gibbst és Lukas Podolskit. A 69. percben a becsületgól összejött az Arsenalnak, ekkor Gerrard a tizenhatoson belül rossz ütemben csúszott oda Alex Oxlade-Chamberlainnek, így büntetőhöz jutott a londoni csapat, amelyet Mikel Arteta értékesített (5–1).

A hátralévő időben a kontrára berendezkedő Liverpool jól védekezett és nem kapott több gólt, így teljesen megérdemelten győzte le 5–1-re a listavezető Arsenalt.


Liverpool 5-1 Arsenal All Goals by all-goals

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ
Liverpool–Arsenal 5–1 (Skrtel 1., 10., Sterling 16., 52., Sturridge 20., ill. Arteta 69. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 25 17 5 3 47–20 +27 56
2. Arsenal 25 17 4 4 48–26 +22 55
3. Manchester City 25 17 3 5 68–27 +41 54
4. Liverpool 25 15 5 5 63–30 +33 50
5. Everton 24 12 9 3 37–25 +12 45
6. Tottenham 24 13 5 6 31–32 –1 44
7. Manchester United 24 12 4 8 39–29 +10 40
8. Newcastle 25 11 4 10 32–34 –2 37
9. Southampton 25 9 9 7 36–29 +7 36
10. Swansea 25 7 6 12 32–35 –3 27
11. Hull City 25 7 6 12 25–30 –5 27
12. Aston Villa 25 7 6 12 27–36 –9 27
13. Stoke City 25 6 8 11 26–40 –14 26
14. Crystal Palace 25 8 2 15 18–34 –16 26
15. West Ham 25 6 7 12 26–33 –7 25
16. Norwich City 25 6 7 12 19–37 –18 25
17. Sunderland 25 6 6 13 25–38 –13 24
18. West Bromwich Albion 25 4 11 10 29–37 –8 23
19. Cardiff 25 5 6 14 19–44 –25 21
20. Fulham 24 6 1 17 22–53 –31 19

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik